majus 27. Rinjani (Lombok)/Indonezia (miki)

3.nap
Szerintem még életemben nem kezdtem a napot hajnali kettőkor. Ma viszont még csak 1.54-et mutat az óra, amikor mi már teát szürcsolve gubbasztunk a sátorban és próbáljuk rávenni nagunkat, hogy belebújjunk csurom vízes és jéhideg cipőinkbe. Sokat segít, hogy az eső elált. Három előtt indulunk meghóditani a csúcsot, ami még most is 1000 méterrel felettünk van. Azért indulunk ilyen korán, hogy napfelkeltére felérjünk. Az első háromnegyed óra az elvárásoknak megfelelően meredek és kemény, majd ezután egy órát kényelmes tempóban haladunk felfelé. Nagyon érdekes élmény, korülottünk teljes a sotétség, az elemlámpáink fényén kívűl csak a tobbi csoport távolban imbolygó fényeit látni. Egyszer megállunk egy pillanatra, amikor Abdu kétszer is megkérdezi, hogy iszunk-e vizet, nekem ez már gyanús, de más jel nem mutat arra, hogy az elottünk álló szakaszt soha nem fogjuk elfelejteni. A keskeny, mindossze 4 méter széles út mindkét oldala meredeken lejt a semmibe, ezt szerencsére csak a lefelé vezető úton látjuk, most még a sotétség jótékony homálya fedi :). Az emelkedő dőlése olyan 40 fokos!!! A kis kovekkel, kavicsokkal borított úton „kettőt fel, egyet vissza” stílusban haladunk. A tüdőnk sípol, erős, téli szél fúj, az Eszti lámpájában kimerül az elem, a mindíg beszédes vezetőnk most némán lihegve halad elottünk-teljes az extázis, mintha az Everestet másznánk :) Végül csak feljutunk a 3726 m-es csúcsra (nem kis büszkeségünkre aznap elsőként, és a nemzeti park erdésze szerint első magyarként).

Még napfelkelte előtt érkezünk, nyugaton már látszik a nap, és ahogy az alcsonyabb helyeket már meg is süti. A hegy és kornyéke azonban még sotétségbe burkolózik. Csinálunk pár képet, ami a sotét miatt akár a fürdőszobában is készülhetett volna, de ot percnél tovább nem tudunk ott maradni. A hidek (max 5 fok) és az erős szél leparancsol minket a tetőről. Pár méterrel lejebb, egy szikla mogé bújva iszunk és eszünk pár falatot, majd elindulunk lefelé.
A lejutás olyan konnyű, mint amilyen nehéz a mászás volt. A síelés szerű csúszkálást nemcsak a hihetetlen kornyezet, de lassan felfelé botorkáló emberek látványa is emeli. Lefelé is 2-3 órát jovünk. Gyakran megállunk csodálni, ahogy a felkelő nap fénye percenként változtatja a tájat.





Látni a szomszédos szigteket, még 100 km-es távolságban is. Tobbek kozott azt a három apró szigetet is, amelyikre délután menni készülünk.

Csak repülőről láttunk hasonlót. Esztinek konnyes a szeme. A legjobb tájleírás: nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon gyonyorű!!!!!!
Jó sok képet csinálunk és most egyáltalán nem bánjuk a beállított túrista képeket :). Fél nyolc korül, napsütésben érkezünk vissza a táborba.

Reggelizés kozben, a majmokat figyeljük nehogy elvegyék tolünk a kaját és mindketten megállapítjuk, hogy ez a legszebb hely, ahol valaha jártunk.


Fél óra teregetés és pihenés után madnem teljesen megszáradva elindulunk lefelé. Az ot órás menet végére teljesen elfáradunk.

Még csak délután 1óra, és már 10 óra gyaloglás-mászás áll a hátunk mogott. Még egy kozos ebéd és 2 óra kocsikázás a kikotőbe, mielőtt végleg elbúcsúzunk vezetőnktől. Megtudjuk, hogy másnap reggelig nem megy hajó arra a szigetre, ahova menni terveztünk. Gyors tanácsokzás után úgy dontünk, hogy a legnépszerűbb, party szigetet nézzük meg és másnap onnan hajózunk át csendesebb társára. Fél hat korül meg is érkezünk a kicsi, imbolygó hajóval Gili Trawanganra. Találunk egy jó kis szállást és vacsi után végkimerülve kidőlünk.