majus 20. Bukit Lawang/Indonezia (eszti)

Egy jó alvás után egy jó reggeli, aztán irány a dzsungel. Rajtunk kívül csak Roselien és a túravezető. A repjegyünk miatt csak egy napos túrára tudunk menni, amit én roppantul sajnálok, mert nagyon szerettem volna az erdőben aludni, de hát annyi baj legyen.
A nap folyamán talán 5-6 órát gyalogolhatunk hegyre fol – volgybe le, gyonyorű zold erdőben.


Látunk egymással játszadozó, fáról-fára ugráló gibbonokat, hallgatjuk vicces éneküket, és hát találkozunk orángutánokkal.

A szó indonézül erdei embert jelent. Ezek az állatok teljesen onellátóak, de mivel életük egy szakaszát a rehabilitációs kozpontban toltotték, így nem félnek az embertől. Etetni nem szabad őket, hogy továbbra is függetlenek maradjanak, így nagyjából úgy tesznek, mintha nem is lennénk ott. 60-80 kilós állatok, minden gond nélkül lógnak egy kézen, a gyerek meg rajtuk. Vicces, amilyen mamlasz módjára, mégis konnyedén lendülnek fáról-fára. A túravezetőnk egy ideig kutatóként dolgozott, hetekig kovetett egy-egy állatot, és jegyzetelt. Sokat mesél róluk, jó hallani a tiszteletet a hangjában.

Aztán később utunkat állja Mina, egy orángután, aki jól ismernek a túravezetők, mert az idegei nincsenek rendben, aggresszív, eddig 43 embert harapott meg. A tobbiekkel ellentétben, akik csak akkor jonnek le a fáról, ha nagyon muszáj, ő az osvény kozepén ülve vár minket a kolykével. A vezetőnknél vannak gyümolcsok, azzal próbálja elcsalogatni. Amíg elfordul az egyik banánért, én pont átslisszanok mogotte, de a tobbiek ott ragadnak.

Mivel a tobbi gyumolcsre már nem reagál, Miki balról, Roselien jobbról tér le az osvényrol, és kerüli el az adószedőt. Azt, hogy a vezetőnk hogy oldja meg a dolgot, nem látjuk, mert az utasítását kovetve tovább megyünk, és csak a hegytetőn várjuk be őt. Szívdobogtatós szitu.
Mint megtudjuk, kb 6000 orángután él itt. Rajtuk kívül vannak vad elefántok, és 60 tigris is, de őket nagyon ritkán látni, a túravezetők kozul se találkozott velük mindenki. A kirándulás végén egy folyóhoz ereszkedünk le. Már mindannyian úszunk az izzadságban, úgyhogy nagy orommel úszunk egyet a folyóban is. A hazautat vízen tesszük meg. 4 felfújt és osszekotozott traktor belső szolgál csónakként.

Egy jó fél órát suhanunk a nagy sodrású folyón, mire beérkezünk a faluba. Szuper kis túra volt. Este aztán nyugis beszélgetés a túravezetőkkel, és más kirándulókkal.

Később gitár, és éneklés. Az itt tortént tragédia ellenére érezni, hogy nagyon egyben vannak az itteniek. Mondanom sem kell, hogy nincs gondunk az alvással :)