A 6 órás hajóút alatt végig filmeket vetítenek fülsüketítő hangossággal. Először egy franciául beszélő (és felirat nélküli) gengszter filmet láthatunk, ezt követi Rambo IV aztán Rambo III végül logikusan Rambo II zárja a sort. Ezen műalkotások amúgy is magas élvezeti értékét tovább növeli, hogy a DVD 10 másodpercenként megakad. Zseniális...
Amikor leszállunk, akkor megtudjuk, hogy a hajó nem visz el a végállomásig, a 6 órát még megfejeljük egy 3 órás buszúttal. A busz. Hát Európában olyan 14-16 személyesre tippelném, ebbe bezsúfoltak egy halom ovis ülést, és amikor utána számolunk, 40 fő bámul ránk minden felől. Van még egy külföldi, egy szimpi boszniai-svéd srác. A csomagok mindenhol, lábak a nyakakban, indulás. Az út úgy tele van kráterekkel, mintha a Holdon járnánk, és közben óriás vihar érkezik. Én mindezek ellenére élvezem az utat, szép tájon haladunk, és végre Stallone sem ordít folyamatosan. Szegény Miki már kevésbé, betegszik meg fele.
Persze a buszút nem 3, hanem 5 óra. Este van, mire megérkezünk Pekanbaruba, ráadásul a busz a központtól vagy 10 km-re rak le minket. Tomegkozlekedés felejtő. Osszebandázunk a svéd sráccal, osztjuk a taxit, aztán a szállást is, így minden olcsóbb, meg lehet barátkozni. Ő már fél éve utazik, úgyhogy van miről dumálni.
Elindulunk vacsit keresni. Hát, elég kemény a hely. Az utcán csótányfalkák és patkányok randalíroznak. Végül leülünk valahova, ami legkevésbé tűnik ijesztőnek, használjuk pár szavas szókincsünket a rendelésnél, aztán reménykedünk. Az eredmény finom sült rizs. Hurrá! A napot megkoronázandó, grátiszba kapunk az étel mellé három pohár piszkos forró vizet...
A csótányok kozot kacsázva még sétálunk és beszélgetünk kicsit, az utcai árusoktól beszerzünk egy indonéz sim kártyát, aztán elmegyünk aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése