fegruár 24-március 4. Arambol/India (eszti)

Az egyetlen dolog, amit Hampi nem tud, az a tengerpart, úgyhogy két hét után elindulunk, hogy keressünk egyet. Az utunk ismét Goára vezet, bár eggyel csendesebb települést választunk, mint Szilveszterkor. Megengedve magunknak a luxust, az edigiekkel ellentétben most turista busszal utazunk. Előnye, hogy közvetlen, éjszakai járat, és noha drágább megspóroljuk a szállást. Hátránya, hogy itt aztán mindenki pénzt akar belőlünk csinálni. A busz indulási pontja a szomszéd városka, ahol egyetlen turista sincs, viszont a taxi maffia roppant jól megél abból, hogy átszállítja oda az összes utast. Persze van helyi busz, ami 80 forintért átvisz, de ezt senki nem reklámozza. Már robogunk Goa felé, amikor a turista busz sofőrje, aláírat mindenkivel egy papírt, és pénzt gyűjt poggyászbiztosításra. Indiában. Hát, nem tőlünk... :) Egy szó, mint száz, ha turistaként viselkedsz, úgy is kezelnek. És hát Goa tengerpartja sem az a hely, ahol nem sétáló pénztárcának látják a helyiek a fehéreket. Kb. 50 taxison verekedjük át magunkat a helyi buszpályaudvarra, az út utolsó, gyaloglós szakaszát pedig riksások és szuvenír árusok hada okozott tesszük meg.
Akárhogyis, a tengerpartban nincs hiba. Találunk egy olcsó kis bambusz házikót 50 méterre a partól, és bekoltozünk.

Hamarosan rájövünk, hogy a bambusz házikót nem csak mi szeretjük, hanem a szú is, mert másnap reggelre minket és a cuccainkat is vékony faforgács lepel takar. Ezenkívül van egy aprócska békánk, aki minden este becsücsül a fürdőszobánkba, és ott tölti az éjjelt. A ház előtti láb lemosó lavórba kutyák járnak inni, és reggelente Jégmadár csiripelésre ébredünk :)

Az egyetlen nem szívesen látott lakók a szúnyogok, de úgy néz ki, hogy ők nem bánják, és hívatlanul is boldogan szívják a vérünket. Az egyik morális elv, amit ránkragadt valahol, miszerint nem ölünk meg más élőlényt, azért igen csak tesztelve van általuk :)
Arambol egyébként óriás hippi tanya. Rengeteg az 50-es, 60-as éveiben járó hosszúhajú, színesen, de aluloltozott állandó lakó, akik pár évtizeddel ezelőtt ragadtak itt.

Csodabogarakban nincs hiány. Egy raszta bácsi például meginvitál minket az esti jótékonysági koncertjére, ahol arra gyűjt pénzt, hogy a barátját kihozza a bortonből. Vannak dobkoncertek, tengerparti össznépi táncolás, karnevál (mindenkinek rovarnak kell beoltoznie), és még ki tudja, mi minden.

A hely egyébként amolyan spirituális börze is. Meditációs és légző kurzusok, jóga, masszázs, alternatív gyógymódok, filozófiai és vallási előadások és tanfolyamok. Minden, mi szem –szájnak ingere, vagy amiért a nagyérdemű fizetni hajlandó.
És hát mit is csinálunk Arambolban? Olvasunk, napozunk, reggelente magunk jógázunk és tovább folytatjuk a készülődést haza.

Ha tehetjük napfelkeltét és naplementét a parton sétálva, vagy csak ülünk. Nagyon érdekes látvány, ahogy a helyiek és az utazók a sárga gombbel egy ritmusban kezdik és fejezik be a napjukat.

Kinyomtatok hirdetéseket ingyenes life coachingra (kb életvezetési tanácsadás), hogy gyakorlatot, és egy kis önbizalmat szerezzek a munkakeresés előtt. Mondanom se kell, hogy rég izgultam ennyire, de végül egy spanyol lánnyal és egy torok férfival sikerül (úgy remélem, mindannyiunk számára) nagyon hasznos tapasztalatot szerezni. Szegény Miki kozben gyomorrontást kap. Már rutinból nyomjuk a kezelést, de így is igen szerencsétlen az időzítés, mivel alig tud valamit élvezni a gyonyorű tengerből.
Utolsó napra azért jobban lesz, és nekiindulunk vásárolni. Ajándékok, illetve magunknak pár dolog. Bő egy éves utunk alatt gyakorlatilag alig vettünk valamit szappanon és fogkrémen kívül, meg egyébként sem vagyunk nagy shoppingoló bajnokok, úgyhogy elég rozsdásan indul a dolog. A kereskedők, ha a legkisebb érdeklődést felfedezik az arcodon (vagyis odanézel), akkor lecsapnak :), és ha nem veszel semmit, akkor ritkán veregetik meg a vállad. Persze tudjuk, hogy ez is része a játéknak, és lassan azért mi is belejövünk. Mivel az alkudozás több időt vesz igénybe, mint a válogatás, leülünk a sátraik padlójára, és egyezkedés közben beszélgetünk. Mire fizetésre kerül a dolog, már mindent tudunk egymás családjáról. Időigényes, de szívmelengető módja a vásárlásnak. Kár, hogy ezekre otthon már senkinek nincs ideje...
Elérkezik az idő, búcsúzunk a tengertől, és plusz egy táskával felszerelkezve nekiindulunk, hogy megtegyük utunk utolsó szakaszát Mumbaiba.