2011. február 28.

februar 9-23. Hampi/India (miki)

Nepál óta nem maradtunk ennyit egy helyben, mint most Hampiban. Ma india mércével egy viszonylag kis települést talál az idelátogató, aminek mi oszinten orulunk, fotozunk, vegyulunk :)















500 évvel ezelőtt azonban egy hindu birodalom kozpontja volt a hely, egészen addig, amíg a szomszédos muszlim uralkodók meg nem elégelték a politikai és vallási riválisaikat, és a helyet a folddel tették egyenlővé. A külfoldi és indiai turísták nagy része is ebből az időszakból fennmaradt romok miatt látogat ide. A látvány valóban lenyűgoző. A folyóparton, vagy dombokon, volgyekben elterülő, pámafákkal korbevett épületmaradványok még ma is ékes részletei ez egykori, gazdag kultúráról tanúskodnak.



A nagy meleg ellenére konnyű akár órákra is elveszni a hosszú oszlopsorokkal, árkádokkal díszesített sétányok, vagy a gúlaszerűen magasba torő templomok kozott. A fantáziadús részletek javarészt a számunkra még mindig szokatlanul gazdag hindu mitológia alakjait ábrázolják. A faragványok az elefántfejű Ganésától, a világot tartó teknősbékán, a mesztelen táncosnőkon át egyészen a sárkányfejű, oroszlántestű, és madár lábú szornyetegig terjednek. Ha mindez nem lenne elég, akkor elég bekukucskálnunk egy kicsit a romok kozé, amit sok itteni egyszerűen lakássá alakított. A nyugati műemlékvédők valőszínűleg a hajukat tépnék a végeredmény láttán. A tobszáz éves márványoszlopok kozé egy faajtót és ablakot szerkeztettek a leleményes és szegény helyiek, és máris kész a kis lakás. A romok kozott az indiai élet mindenneapjai zajlanak. Nők főznek, mosogatnak, gyerekek kriketteznek, a kereskedők is próbálnak eladni mindenfélét nekünk.

A kegytárgyak, szobrok és faragások hadát a helyi és a külfoldi célkozonséget támadó hülyeségek kínálata teszik teljessé. Igaz, mi csak a helyieknek készült cuccokra mondjuk ezt, és gondolom vica-verza :)
Mi mégsem itt verünk tábort, hanem a folyó túloldalán lévő szigeten, aminek már a levélcíme is elég laza: Hampi, a másik oldal.

A két perces hajóútért szemtelenűl magas osszeget kérnek. Késobb tobb beszélgetés foszlányt is elcsípunk, amiből kiderül, hogy más utazók is arra a kovetkeztetésre jutnak, hogy a hajó személyzete ott van India 100 leggazdagabbja kozott, és Európába járnak pihenni :) Megnyugvásunkra már elsőre látszik, hogy megérte átjonni.




A folyóparton, a mogyoró barna sziklák és világítóan zold rízsfoldek kozott hangulatos szállásokat, kajáldákat találunk.Az utazók kozül sokan hetekre jonnek ide, csak úgy lógatni a lábukat. Az atmosztféra nagyon nyugodt és békés. A hosszú út után elág fáradtak vagyunk (négy busz, 24 óra), de nem kapkodunk a szálláskereséssel. Az elkovetkező két hétre valami jó, hangulatos bázist keresünk. Fáradozásainkat siker koronázza. A szobánk tartozéka egy hintaágy, és a kajáldából látni a folyót, és túlparton fekvő romokat.

A választott hely minden igényünket kielégíti (romantikus faktornak, azért ott a síelős a wc:))

A napok gyorsan telnek. Elkezdünk hangolódni az otthoni landolásra, és ennyi idő távolét után van min porognünk. A sok beszélgetés mellett elkezdünk a neten bongészni, onéletrajzokat, terveket írni. A napok javarészét olvasással, jegyzeteléssel, egymás kérdezgetésével toltjük. A dolog egészen kézzelfoghatóvá válik, ezért néha ujjongunk, néha pánikolunk. Ha valamelyik túlságossan elhatalmasodna rajtunk, akkor gyorsan visszamenekülünk a valóságba :). A csábítás ellenére nem bulizunk, még egy sort sem iszunk. Lassú fordulatszámon műkodünk. Az esti vacsorák, a vetített filmek, és az egy napra kolcsonzott robogó, amivel bejárjuk a kornyéket, jelentik a foldi oromoket.

A szép vidéket, a jó kajákat, és időt további két dolog teszi még színesebbé.
Amolyan utolsó ázsiai küldetésként kipróbáljuk a jógát. Találtunk egy nagyon jó tanárt (bár nincs sok tapasztalatom), aki egyszerűen, érthetően magyarázza, és mutatja be a dolgokat. Szerelem első látásra :). Ő a jógának egy tradícionális formáját, a Hatha jógát tanítja A hatha jóga szó szerint a bal és jobb oldal egyensúlyát jelenti. A mozgássorok a test és a lélek kozotti harmónia elérésén dolgoznak. A pózók,a légzőgyakolatok, és a külonboző tisztító folyamatok mind ezt hivatottak szolgálni. Osszesen 10 alkalommal van szerencsénk gyakorolni. Amit magamon tapasztaltam az beillik a meditáció és az aikido által képviselt sorba. Már az első alkalommal érzem, ahogy szétárad bennem a konnyedség, az energia, szabadabb lesz a légzésem, az izmaim el és ki lazultak (már ami ez egy év alatt megmaradt:) ). Ezek mellett a gyakorlás a tudatra is pozitív hatással van, az órák után úgy érezzük, mintha hosszú meditációból álltunk volna fel. Igaz, ez a munkakereséssel kombinálva néha elég hiperaktív állapotot kreál. A két hét végére az a cél, hogy egyedül is tovább gyakorolhassunk már nem tűnik teljesen lehetetlennek.
A másik esemény ennél kevésbbé tervezett. Egyik nap a rízsfoldek mellett futó utcán oszeakadunk Sebastiannal. Ő az egyik francia srác, akivel még Kathmanduban, a meditáció alkalmával találkoztunk, és utána egy hetet együtt bandáztunk. Most két, igen érdekes barátjával van itt. Sokat időt toltünk együtt velük, sétálunk, beszélgetünk a csodabogarakkal. Számunkra a hippi szó igazi megtestesítői annak ellenére, hogy nincs ugyan raszta hajuk vagy nagy tarisznyájuk és füves cigi sem lóg a szájukból. Évek óta csak pár hónapot dolgoznak, amennyiből szponzorálni tudják az uzásaikat. Ha elveszik a papucsuk, akkor mezitláb járnak, amíg nem találnak egy másikat. Ipari menyiségű cigit szívnak, litetszámra isszák a kávét, mégis mindíg csendben vannak, és teljesen szétszórtak. Amikor beszélnek viszont érdemes odafigyelni, és nem csak a bájos francia akcentus miatt. Amolyan igazi Rejtő Jenő regény, vagy még inkább képregény figurák, akik egyáltalán nem játszák meg, és nem is veszik komolyan magukat az élet színpadán.
Az indulásunk délutánján ők búcsúztatnak minket a milliomos hajókapitány csónakja felé integetve.

2011. február 13.

februar 5-8. Mamallapuram/India (eszti)

Apró tengerparti halászfalu, homokos part, csónakok, hálóikat bogozó halászok, kőfaragók, hindu templomok, sziklafaragások, világítótorony, turista utca, éttermek, hátsó utca, szegények, buszállomás, zene-bona. Ez röviden Mamallapuram. Napokon át ezt nézzük, hol egy teraszon ülve, hol az utcákon vagy a parton sétálva.














A nézelődésben társunk Charlie, egy amerikai srác. Jó az utazásban, hogy nem komplikálódnak túl az ismerkedési ceremóniák. Charlie megkérdezi, hogy melyik városból jövünk éppen, elkezdünk dumálni, mivel olcsóbb, egy szobát veszünk ki, és már az alsógatyáit teregeti, amikor eszünkbe jut, hogy be kéne mutatkozni :)
A sok beszélgetés mellett mi már, ugyan lassan, de készülünk hazafelé. Egyre többet gondolkozunk a hazai életünkön, a majdani lakásunkon, a munkakeresésen. Ez utóbbira elkezdtek egy kicsit tudatosabban is készülni: olvasok, írok, tervezek. Hogy mekkora a távolság a tervek és a valóság között, az hamarosan kiderül, már vágjuk a centit :)

februar 1-4. Puducherry/India (miki)

Következő állomásunk a francia gyarmatosítás indiai bázisa, Puducherry.
A város két részre osztható. Az egyik felében egy hamisítatlan indiai kisvárost, míg a parthoz közelebb fekvő részben egy gall település itteni hasonmását találjuk (írom ezt úgy, hogy még életemben nem voltam Franciaországban). Utóbbinak a széles utcák, a nagy, verandás házak, a francia nyelvű utcatáblák, a croisonokat áruló pékségek és a francia szabású egyenruhában strázsáló rendőrök adják meg az alaphangulatát.





Az itt lévő emberek is ennek megfelelően leginkább vagy helyiek vagy franciák. Nagy a nyüzsgés. Annak ellenére, hogy a város megőrizte báját mindenfelé kínálják a nyugati kényelem kellékeit.Robogó köcsönzőket, elegáns éttermeket és még egy minden igényt kielégítő légkondis szupesmarketet is találunk.
Első szállásunk mindezek ellenére elég igénytelen. A koszos ágynemű, és a papucsban is necces fürdőszoba látványa nem okoz különsebb sokkot. Késő van, egy éjszakára megteszi. Mielőtt azonban edzettségünkben nagyon elbíznánk magunkat, kopognak az ajtón. A hatvan év körüli biztonsági őr áll odakint. Némi érthetetlen indiai-francia-angol halandzsázás közben beengedi magát a szobába. Nagy izgalommal néz be mindenhova, zörget meg mindent. Az ágyalja, a kukák, a falon húzódó csövek, polcok sem kerülik el a figyelmét. Miután a vizesvödröket, székeket, fiókokat is megmozgatja elégedetten mosolyog, elnézést kér a zavarásért, majd kérdésünkre, (hogy tulajdonképpen mit csinál) nem válaszolva ki is engedi magát. Nem mondhatnám, hogy megnyugtatott, mi is körbenézünk, és találgatunk, mi lehetett a pasas célja. Abban sikerül megegyeznünk, hogy valami állatot keresett. Első, óvatos tippünk: patkány. Azonban hamar megállapítjuk, hogy azért itt nem csinálnának ekkora felhajtást. Másodikra az Eszti kígyót, én pókot kiabálok. Szerencsére sem ezt, sem azt nem találunk. Átmegyünk a szomszédos sörözőbe (a nyüzsgő helyen az Eszti képviseli egyedül a női nemet), megiszunk egy sört, kártyázunk, majd vissza a szobába aludni. Tiszta a terep, de álmainkba be-betörenek a csúszó-mászók és az ízelt lábúak.
Reggel kijelentkezéskor kíváncsian kérdezzük a recepcióst az esti jelenetről. A srácok röhögve mondják, hogy a bácsi leellenőrizte, hogy tiszta-e a szoba. Ezen már csak azért is nevetünk, mert ez volt életünk egyik legmocskosabb szállása. Még próbálkozunk egy kicsit, de ennél többett további faggatózásunk ellenére sem tudunk meg a dologról.
Napközben körbesétálunk a kisvárosban, aminek szerintünk, franciák ide vagy oda, a hatalmas helyi piac a csúcspontja. Az egészséges zöldségek, gyümölcsök, tészták és fűszerek csinos rendben, ízlésesen sorakoznak az árusok lábai előtt.




Másnap robogót bérlünk, hogy megnézzük az innen 14 kilométerre található New Age-es mekkát, Auroville-t. A politikai élettől visszavonuló és spiritualitást választó Sri Aurobind a szellemi atyja a helynek. A „kísérleti” város 1968-as megalapítása az Ő szellemi társa, a francia Mira Alfassa nevéhez fűződik, akit nemes egyszerűséggel itt csak az Anyaként emlegetnek. Az Ő elgondolásuk alapján, egy spirituális, de nem vallásos várost hoztak létre, ahol nincs szerepe a pénznek, hanem a polgárok szolgáltatásaikat, munkaerejüket ingyen nyújtják, és azokat ingyen is kapják a többiektől. A társadalomban így nincs is hiearchiai felépítés. Amolyan önmagát kontrolláló, az egyén felelősségén alapuló anarchiaként lehet felfogni a megközelítést. A lakóházak a minimalitás jegyében épültek, és a környezetbarát technológiák, megújuló energiák használatára koncentrálnak. A helynek az angol, a francia, a hindi és a tamil (India ezen államának nyelve) is hivatalos nyelve.
A város alapításakor négy pontban foglalták össze annak alapeveit. Ebből megtudhatjuk, hogy Auroville-t senki sem birtokolja, hanem az az egész emberiséget igyekszik szolgálni, segíteni. Feladata a folyamatos tanítás, kutatások folyatása. A felhasznált technológiák, elméletek gyakorlati alkalmazásával köti össze a jelent a jövővel. Materiális és spirituális kutatások révén kívánja megvalósítani az egész emberiség harmóniában való együttélését.
A tervek szerint itt maximum 50.000 lakos élhet majd, akik nemre, fajra, vallási nézetre való tekintet nélkül közösen dolgoznak egy új, boldogabb világ létrehozásáért. Jelenleg kb. 2000 ember él itt, egy harmada indiai, a többiek több, mint 40 különböző országból érkeztek. Jelenleg leginkább az építészet, a gazdálkodás, az oktatás területén, valamint környező települések lakóit támogató, bevonó programokban érdekelt a város. A jelenleg 10 hektáron elterülő település földrajzi és spirituális központja az ún. Matrimandir, mely az egyén és az emberi faj öntudatára való ráébredésének jelképe és egyben színhelye is.

Az érdekes épület belsejében állandó a csend. Az épület közepén egy 70 cm-es kristálygomb található, mely a jövő realizálódásának a szimbóluma. Körülötte 12 park található.
Azoknak, akik nem Auroville-i állampolgárok, de kíváncsiak arra, hogy mi történik itt, szabad a bejárás. Az idelátogatók egy része csak egy napra jön, de van, aki önkéntesként, akár több hónapra is csatlakozhat az itteniek életéhez. A szolgáltatások nagy részét ők is igénybevehetik, illetve az igényes szuvenírboltban ötletes portékákat vásárolhatnak (ez utóbbi teljesen olyan mint bármelyik kapitalista megfelelője :) ). Ügyes kézműves munkák, spirituális, vagy annak látszó foglalkozások széles palettáját találjuk, igaz az eddig megszokott áraknál jóval drágábban. A szállások is borsosabbak, ennek ellenére mindenhol teltház van. Személyes benyomásunk, hogy az érdekes és újfajta társadalom létrehozása (még) nem valósult meg maradéktalanul. A légkört sem feltétlenül az egyenlőség, hanem a mindenre kiterjedő szabályok hada hatja át, és a konyhán vagy az utcát soporve csak indiaiakat látunk, fehér lakosokat nem.

Az utakon is robogókkal, autókat látunk, ami a kozlekedés nem leginkább természetbarát módja. Ami azonban talán leginkább megszólaltatta a vészharangot bennünk, az a kristálygömbből, az "Anyából", a közös koncentrációkból áradó "szekta szag". Az itt eltoltott fél nap, persze csak felületes kovetkeztetések levonására elég. Akit a leírtaknál tobbre kíváncsi, az utánanézhet a wikipedian, vagy a város saját honlapján: www.auroville.com -on.
Este, tisztább és nyugisabb szállásunkra visszatérve megtudjuk, hogy szomszédaink szintén magyarok. Ennek megorülve bekopoktatunk, és meghívjuk őket egy sorre. Annak ellenére, hogy Gergely és Virág elég fáradtak igent mondanak, és egy majdnem ájulásig tartó beszélgetésbe kezdünk, aminek hajnali kettőkor lesz csak vége. Mi reggel kicsit rozsdásan indulunk tovább a kozeli Mamallpuramba.