május 8. Batam/Indonézia (eszti)

Hát Indonézia első ránézésre keményebb diónak tűnik, mint az eddigiek. Reggel elindulunk a szállásról. A sziget nevén kívül semmit sem tudunk a szigetről, utikonyvünk nincs, senki nem beszél angolul. A helyiek itt is találomra mutatnak egy irányba, amikor próbáljuk kitalálni, hogy merre van a bármi. Mindenki el akar minket vinni taxival, kocsival, motorral, kisbusszal, csak azt nem tudják, hogy hova. Mivel nem vagyunk tisztában az árakkal, nem nagyon akaródzik beszálni, felszálni stb, mert sanszosan a tobbszorosét kérnék el, de egy óra séta a tűző napon, és belátjuk, hogy tomegkozlekedés hijján nincs nagyon más választásunk. El kezdünk alkudozni, és lassan kezd kirajzolódni, hogy milyen tarifa lehet a normális. Elvitetjük magunk egy kozértig, veszünk enni-inni, aztán visszataxizunk a szállásra. A Miki megfázott, és a hőségben való gyaloglás eléggé leküldi, úgyhogy a délutánt a szobában toltjük. Ő egy az egyben végig alussza, de én se bánom annyira, mert amennyit a városból láttunk, nem volt valami csalogató. Elég lepukkant, koszos, zajos hely. Este még tévézünk egyet (ablak helyett ez járt a szobához), aztán újra szunya.