április 30. Kuala Lumpur/Malajzia (eszti)

Folytatjuk a városnézést. Mecsetek, parkok, felhőkarcolók, régi pályaudvar, szuper planetárium.


A meleg kicsit nehezíti a dolgot, de így is élvezzük a sétafikálást, nagyon érdekes, karakteres város.
Délutánra pedig randink van.
Létezik egy Couchsurfing (kb dívány-lesők) nevű internetes kozosség, ami közel 2 millió embert kapcsola össze világszerte. A szervezet lényege, hogy emberek az otthonukban szállásolnak el utazókat, majd mikor ők kerekednek fel, akkor jó tett helyébe jót várj. Számunkra szerencsés módon a dolgoknak nem kell ebben a sorrendben történnie. Az egésznek két fő előnye van. Egyfelől ingyen szállás, másfelől lehetőség olyan emberekkel találkozni, akik valószínüleg maguk is szeretnek utazni, ráadásul ismerik az adott helyet, tudják mit és hol érdemes. Mi januárban regisztráltunk fel az oldalra, a maradék három Dublinban toltott hét alatt azonban nem volt látogatónk. Az elmúlt héten jeleztük néhány kuala lumpuri tagnak, hogy megszállnánk náluk, és az egyikőjükkel sikerült is lebeszélni a dolgot. Szóval ez a randink.
Majd egy óra késéssel és egy ezüst Toyotával érkezik 34 éves maláj vendéglátónk. Némi kocsikázás után megáll egy porta előtt. Mikivel összenézünk. Szóval néhány halas tó, két szokokút, medence kilátással, márványoszlopos nappali, két pakisztáni szolgalegény, két indonéz főző-takarító néni stb.

Na, ez az igazi kultur sokk. Szerencsétlenkedünk, téblábolunk, kb egymás háta mögé bújunk. Nem tudjuk, mit illik, mit nem, a házigazdánk meg nem túl bőbeszédű. Azt azért megtudjuk, hogy ez a szüleinek a háza. A papa felelős néhány kuala lumpuri felhőkarcoló megépüléséért, plusz a területi football-szovetség elnöke. A szobánkban óriás ágy, persze légkondi, saját fürdővel. Mikivel csak rohogunk. Némi pihi után kimerészkedünk a szobánkból, a szolga felajánlja, hogy előkeríti a srácot, ezt mobilon teszi. Egy kis beszélgetés a szolgával, aztán a vendéglátónkkal, aztán uszikálás a medencében. A srác Angliában, a bátja Dublinban tanult, közben beutazták az egész földet, kétszer voltak Budapesten is. Hát az tuti, hogy nem erre a „díványra” számítottunk.
Később megérkezik Abas felesége két kisfiukkal, és leülünk vacsorázni. Nagyon kedvesek, udvariasak, de valahogy nehezen oldódik a szitu. Az tuti, hogy ahogy a kézzel festett, aranyozott porcelán teáskannából töltjük a teát a kézzel festett, aranyozott teáscsészébe, mi nem érezzük magunkat hazai pályán. Este elvisznek magukkal moziba, ők előre foglaltak, nekünk már nincs jegy, de mi nem is bánjuk annyira, inkább sétafikálunk. További ámulás. Ameddig a szem ellát bevásárló központok, éttermek és bárok. Este 10 óra, de minden dugig emberekkel és autókkal. Még hogy mi vagyunk fogyasztói társadalom... Az Európában megszokott üzletek, étteremláncok, minden csillog –villog. A plakátokon teljesen „elnyugatizált” fejű, kifehérített bőrű maláj fiatal hirdeti, hogy vegyél meg mindent. Egy magyar pár beszámolójában olvastam hónapokkal ezelőtt a következőt:
„Délkelet-Ázsia elmúlt száz évének történelme tomoren: ezek az országok vért és verejtéket nem kímélve küzdöttek, hogy elnyerjék függetlenségüket az őket gyarmatosító nyugati államoktól, majd vért és verejtéket nem kímélve küzdenek azért, hogy olyanná váljanak, mint egykori elnyomóik...”
Sok igazság van ebben!
A film vége után újra találkozunk újdonsült barátainkkal, és kibővülve az ő barátaikkal, elmegyünk vacsizni. Megkönnyebbülünk, amikor utcai standoknál foglalunk helyet, és nem a Hiltonban.
Kaja közben faggatjuk őket az országról, a muzulmánok mindennapjairól, harcművészetekről stb. Érdekes beszélgetés, kár, hogy én már az álmossággal küzdők. Azért szerencsére a kocsiig kibírom, és csak ott alszom el. Hajnal 1 van, mire az ülésről átvonszolom magam az ágyra.

április 29. Kuala Lumpur/Malajzia (eszti)

Korai kelés, irány az ikertornyok. A feljutás ingyenes, de a jegyek korlátozott számúak, szóval ajánlatos korán odamenni, hogy az aznapi 1400 szerencsés egyike lehess. Fél óra sorban állás és az előttünk álló iráni férfival való apró beszélgetés után kezünkben tartjuk az este hatra szóló jegyeket. Magasvasúttal elkanyargózunk a nemzeti múzeum közelébe.
A megállóban tudjuk, hogy közel vagyunk, csak nem tudjuk, hogy merre van az arra, vagyis, hogy merre kéne elindulni. El kezdünk kérdezőskodni, de nem sok sikerrel. Mindenki beszél angolul, de valami oknál fogva azonban senki nem vallja be, hogy fogalma sincs. Elég röhej, de még az utca nevét sem tudjuk meg, amin állunk. Lelkesen adják az egymásnak ellentmondó instrukciókat, ami ráadásul az esetek többségében úgy néz ki, hogy menj balra, a kereszteződésnél jobbra, és a második utcánál szállj be egy taxiba, az majd odavisz. A másik típus: menj balra, kb 50 méter múlva lesz egy étterem, ott majd megmondják neked. 7-8 próbálkozás után feladjuk, és magunk silabizáljuk ki az útvonalat (a helyes irányt senki sem javasolta).
Negyed órás séta után eljutunk az áhított múzeumba. A kiállítás a maláj történelmet dolgozza fel, és zseniális. 2-3 órát töltünk el a szépen kivitelezett, interaktív termekben, és a múzeum utáni megszokott tompaság nélkül jövünk el.
Visszavonatozunk a tornyokhoz, hiszen lassan jön a mi időpontunk. A Petronas-nak nevezett ikertornyok a maláj állami olajtársaságnak adnak otthon. A maguk 452 méterével 1996 és 2003 kozott a világ legmagasabb épületei voltak. 88 emelet, 58 gyorslift, a tornyokat 41. és 42. emelet kozott , 170 méter magasságban osszekotő híd. A látogatók erre a hídra mehetnek fel. Mit is lehet erről mondani... Magas. Gyonyorű.


A földszintre visszaérve még megnézünk egy kisfilmet a tornyok építéséről teletűzdelve elképesztő adatokkal a felhasznált acél súlyától kezdve az épületben felhasználható négyzetméterek számáig. Egy csomó nulla...
Még sétálunk egyet a tornyokhoz kapcsolt 6 emeletes bevásárló központban, és tovább ámulunk a fényűzés láttán. Olyan világmárkák töltik meg az emeleteket, amit se Pesten, se Londonban, se sehol nem láttunk még ilyen töménységben. A kirakatokban megint csak egy csomó nulla....
Kilépve óriás eső fogad minket. Vacilálunk egy darabig, aztán úgy döntünk, hogy kirúgunk a hámból és taxiba ülünk. Jó borsos ára van, én szidom is a fejünket. Cserébe azért gyorsan kifaggatjuk a taxisofőrt a kuala lumpuri életről. Lassan áll ossze a kép, hogy jóval jobban élnek itt az emberek, mint a többi délkelet-ázsiai országban. A tornyokban megtudtuk, hogy ennek egyik fő oka, hogy van olajuk. Az átlag keresetek a magyarokhoz hasonlóak, az ország maga viszont jóval olcsóbbnak tűnik. Ez persze első ránézésre van így, nem látunk le mélyebbre. Az azért tuti, hogy van saját gyártású autójuk (proton), forma 1-es versenyzőjük, és asztronautájuk.
Hazaérve megint ágybaájulás van.

április 28. Kuala Lumpur/Malajzia (eszti)

Hajnali kelés, a dzsungel vonat 6-kor indul. Csak másod osztály van a vonaton, ehhez pedig kényelmes ülések és légkondi jár. Ez egyfelől persze nagyon kényelmes, másfelől viszont alig érezzük a „bőrünkön” az utazást, az elsuhanó táj olyan érzést kelt, mintha tv-t néznénk. És hát érdekes a program. A lábam miatti késlekedés egyben azt is jelenti, hogy nem tudunk már elmenni a dzsungel-túrázni, egyenesen Kuala Lumpurba utazunk. A vonatút kissé kárpótol, mert gyonyorű erdőkön, hegyeken vezet keresztül, de azért fájdítja is kicsit a szívünket. Malajziában esőerdejei a világon az egyik legidősebbek, egyedülálló élővilággal. Legközelebb :)





Nyolc órán keresztül bámuljuk az elsuhanó tájat, aztán egy álmos kis városkában átszállunk egy buszra. Két óra múlva megpillantjuk a távolban az ország jelképévé vált ikertornyokat. A lemenő napban csak úgy csillog az acél felületük. Nagy kedvvel szállunk le a buszról, zsong bennünk a felfedezni vágyás. Gyors kaja a pályaudvaron, aztán némi silabizálás után rájövünk, hogy hol is lehetünk, és egy felüljárós metró (HÉV?), bevisz minket a belvárosba. Szerencsére pik-pak találunk szállást, aminek nagyon jól jön, mert patakokban folyik rólunk a víz, és elég fáradtak is vagyunk.
Zuhany, újjászületés, irány a város. Bolyongunk az óriás felhőkarcolók kozott, az utcák dugig, pedig már jócskán este van.


Igazi nemzetközi metropolis. Kínaiak, indiaiak, európaiak, mindenki a saját „népviseletében”, a saját portékáját árulva, vagy bámulva. Az utcákat elborítják a hamisítvány cuccok, vagy „divat márkák által inspirált termékek, ahogy ők hívják. Nagyon élvezzük, bár kiderül, hogy csak félig sikerült az újjászületés, és hamarosan haza felé kanyarodunk, mert nagyon húz az ágy.
Elájulunk.

április 22-27. Kota Baru/Malajzia (eszti)

Pakolás, fél óra hajó, két óra busz, és megérkezünk Kota Baru-ba. A város nem sok érdekességet ígér, az ok, amiért ide jövünk, az az, hogy innen indul az a maláj félszigetet átszelő vonat, ami állítólag gyönyörű dzsungelen halad keresztül, és ami elvisz minket esőerdő közepén fekvő nemzeti parkba. Terveink szerint egy napot töltenénk itt, de mire elérünk a szállásra sejtjük, hogy hosszabb lesz a látogatás. Úgy néz ki, hogy a lábujjamon lévő apró seb elfertőződött, és másnap már alig tudok ráállni, nem hogy túrázni. Szóval szépen befészkeljük magunk egy kedves hostelba, felrakom a lábam a díványra, és várunk :) Két nap telik el, Miki azért néha kimozdul, sétálgat a városban és hűségesen hordja nekem a kaját. Szerencsémre nem csak én vagyok bezárva, a három napos szinte folyamatos esőnek köszönhetően a vendégház többi lakója is a nappaliban tölti az idő javarészét. Kiolvasom a Kite runner (Papírsárkányok) című gyönyörű könyvet, közben sztoricserék a lakótársakkal, este közös filmnézés, zenélés, szóval jól telik a kényszerpihenő :) A Miki közben ellátogat a helyi művelődési központba, ahol harcművészeti, dobos illetve kézműves bemutatók vannak az érdeklődők számára minden nap, ráadásul teljesen ingyen. Nagyon szépeket mesél, és mivel javulok, a 4-5. napon már én is vele tartok. Nem is tudtuk, hogy a malájoknak van saját harcművészetük (seni silat). Jó néhány dob és egy fúvós hangszer kíséretében gyönyörű bemutatót látunk. Az utsó nap 8 óriás dob érkezik, minden hangszert egyszerre két ember üt. Később mi is beszállhatunk, fáj a kéz, de jó érzés együtt csinálni a ritmust. Mivel már sétaképes vagyok, kicsit mászkálunk együtt a városban. Tényleg nem egy túl szép hely, de azért van hangulata. Ez a része Malajziának szinte teljes egészében muszlim, ami azt jelenti, hogy a nők fedig a hajukat, alkoholt sehol sem árulnak (persze ez így sosem igaz, azért találunk egy kibúvót), pénteken nem dolgoznak, és néhány óránként az imára hívó ének tölti meg az utcákat. A malájok maguk nagyon barátságosak, nyitottak. Sokkal érdeklődőbbek, mint a thaiok, bár az tény, hogy nincsenek is úgy elárasztva turistákkal, mint északi szomszédaik. Sokan megszólítanak az utcán, integetnek, dudálnak. Amikor megkérdezek két iskolás lányt, hogy lefotózhatom-e őket, mire előveszem a fényképezőgépet, már osztálykép lesz belőle :) És mindenki mosolyog :) Amikor a buszon utaztunk, valahányszor fel- vagy leszállt valaki, ránk mosolygott. Fél óra múlva azt vettem észre, hogy egyszerűen rajtamaradt a vigyor a fejemen. Nem rossz így utazni :) Sajnos nyelv szempontjából lustábbak vagyunk. Thaiföldön már volt egy 30-40 szavas szókincsünk, de itt nem jutunk tovább a köszönömnél :( Azért még van jó hetünk... A lábam már majdnem százas, holnap irány dél.

április 17-21. Perhentian Islands/Malajzia (eszti)

Vaciláltunk, hogy éjszaka vagy nappal utazzunk, mert az előbbivel megspóroljuk a szállás költséget, az utóbbival viszont többet látunk a tájból. Mivel érdekesnek ígérkezik a vidék, az utóbbi mellett döntünk.
És valóban. Ahogy átszeljük a maláj félszigetet, hogy meglátogassuk a gyonyorűnek ígérkező Perhentian szigeteket, a kisbuszunk megmássza a középen elterülő hegyvonulatot, és igazi esőerdős szerpentines útban van részünk. 6 óra a buszon, aztán még kb fél a motorcsónakon, és megpillantjuk a célállomásunkat.
Oké. Tudom, hogy már egy csomót írtuk, hogy ez milyen szép, meg az milyen gyonyorű, de ez a kis sziget, ez tényleg a legszebb hely, ahol eddig jártunk.


A víz, a part, tökéletes. Fehér homok, 31 fokos tenger, és mindehhez sikerül egy olyan kis faházikóban bagóért megszállnunk, ami 20 méterre van a víztől.


Az első két napot kb a verandán töltjük, olvasunk meg nézünk ki a fejünkből. A tenger olyan hangosan hullámzik, hogy alig halljuk a filmet, amit este a laptopunkon próbálunk megnézni. Ez elég jó aláfestés a meditálásainkhoz is. Teljes nyugi.
Lehet búvárkodni is, úgyhogy merülünk is egyet. A kis hajó, ami kivisz minket, csak úgy pattog a hullámokon. A víz alatt viszont kicsit csalódottak vagyunk. A szél miatt még 20 méter mélyen is elég zavaros a víz, így viszonylag keveset látunk, de legalább találkozunk első kis rájánkkal. Kb 60 cm-es lehet, és a fenéken szoszmotol :)
A házikónkat két 30 centis gekkóval osztjuk meg váltott műszakban, ők napkozben jönnek be szunyókálni. Először még kicsit méregetjük őket, de hamar megszokjuk a társaságukat. Itt aztán tényleg együtt élnek az emberek az állatokkal. Az egyik reggel pl egy méteres varánusz vár rám a zuhanyzóban :)
Már épp tervezgetjük, hogy továbbállunk, amikor 4 srác (3 svéd és egy amerikai) elhívnak minket snorkellingezni (búvárszemüveges-pipás úszkálás). A délután, amit velük töltünk felülmúlja minden várakozásunkat. Először kihajózunk a világítótoronyhoz, ahol a csónakosunk javasolja, hogy ugorjuk le a tetejéről. Gondolom, viccel, de megmutatja, hogy nem. Bazi magas!! (kb 8 m)
Miután a Miki és egy-két srác túléli a dolgot, én is el kezdek mászni a létrán felfelé. Miki két tanácsa: amikor fent vagyok, már ne gondolkodjak és vigyázzak, hogy talppal érkezzek a vízbe. Az elsőt sikerül megfogadnom, olyannyira, hogy a másodikról nagyjából el is feledkezem, és kb 2 másodperces zuhanás után egy félsegges becsapódással érkezem a vízbe. Az tuti, hogy ezt a hibát kétszer nem követi el az ember :) A fájdalmon sokat javít a két tonna adrenalin.
Kissé lenyugodva aztán felkerülnek a szemüvegek és uszonyok, és a felszínen úszkálva gyonyorkodünk a korallokban és az azt körülnyüzsgő rengeteg színes halban.
Mi már így is nagyon boldogok lennénk a kis túránkkal, de nem is sejtjük, hogy a java még hátra van. A sziget egy másik oldalához kozel újabb csobbanás, itt cápákat kéne keresnünk. Aztán találunk. A vízben toltott fél óra alatt látunk vagy hatot-hétet. Egy-másfél méteres fekete uszonyú cápák (black tip shark - nem vagyok biztos benne, hogy ez a magyar neve). 3-4 méterrel alattunk úsznak olyan méltóságteljesen, hogy mindannyian lenyűgözve próbáljuk követni őket. Gyonyorű szép állatok.
Még próbálnánk feldolgozni a látottakat, amikor találkozunk egy akkora teknőssel, hogy el se akarom hinni. 1,2 méteresre tippeljük. Én nem is tudtam, hogy meg tudnak nőni ekkorára. Ott úszik kozottunk, néha felmegy levegőt venni. Nem nagyon zavarjuk, komótosan evezget, amíg mi teljes extázisban próbálunk lépést tartani vele. Borzasztó kedves feje van :) Aztán egyszercsak megun minket, és meglepő sebességgel egy másodperc alatt eltűnik.
Hát az tuti, hogy erre nem számítottunk, amikor elindultunk halacskát nézni. Este aztán a parton örülünk a szerencsénknek a srácokkal, jó kis este kerekedik belőle. Olyannyira, hogy reménytelennek tűnik, hogy rajta legyünk a kora reggeli hajón, úgyhogy úgy döntünk, maradunk még egy napot. Még egy nap a verandán. Nem nagyon bánjuk :)

április 16. Georgetown/Malajzia (miki)

Reggel elmegyünk a helyi múzeumba, ami igényesen mutatja be a város és annak lakóinak történetét. Az ilyes fajta programoknak megfelelően fáradtan jövünk ki (a kiállítások mindig lenullázzák az életerő pontokat). Sétálunk még kicsit az utcákon, aztán hazafelé vesszük az irányt.




A délutáni pihi után este az indiai negyedben vacsorázunk, igazi kultur sokk. A vacsi egy hatalmas banánlevélen tálalt rízs és véletlenszerűen rámert szószok. Rajtunk kívül mindenki kézzel fogyasztja az ételt, de minket megszánnak, és kapunk kanalakat :)
Én valami édesre vágyom a sok fűszeres után, és egy utcai árusnál veszek három indiai édességet. Az egyik nagyon finom csokis, a második kicsit finom, nagyon olajos, a harmadiktól nevetnünk kell, olyan mint a sütés előtti tészta, plussz ez a legolajosabb. A három együtt kb 5000 kalória.
Ezután visszamegyünk a tegnapi meditálós helyre, de majd háromnegyed óra elteltével sem jön emberünk. Mi ezt jelként értelmezzük, és hazamegyünk meditálni.

április 15. Georgetown/Malajzia (miki)

Ma visszamegyünk a hegyhez, hogy megnézzük a lenyűgoző, de korán záró buddhista templomot. Csinálunk sok szép és néhány kevésbé méltóságteljes fényképet.







Délután visszamegyünk új szállásunkra, ahol nem csak internet, de ablak is van. Később veszünk az Esztinek egy új szemüveget, mert az előző a tegnapi forgatagban elveszett.
Este még elmegyünk egy helyi jóga kozpontba, ahol ingyenes meditációs foglalkozást ígér a kifüggesztett tábla. A meditációt egy rovid videós és élőszavas ismertető előzi meg. Az egész szitu nagyon családia, csak a barátságos indiai oktató, meg mi ketten :) A meditációs gyakorlat kb negyed óráig tart, ami a mi ízlésünknek kicsit hókusz-pókuszos. Az élmény ennek ellenére pozitív, jó érzéssel jovünk el.

április 14. Georgetown/Malajzia (miki)

A mai nap is városnézéssel kezdődik. Zseniális hangulat van az angolok által alapított városnak. Érdekes egyveleget ad az épületek európai stílusa és a kínai és indiai feliratok látványa a mindenféle ázsiai lakókkal,eladókkal. A nemsokára a világorokség részévé váló Georgetownnak van kínai, indiai negyede, amik itt ténylegesen el is foglalják a nevükben rejlő területeket. Este elbuszozunk a város szélén álló hegyhez és a közelben álló hatalmas buddhista templomhoz. Kettőből nulla. A templom előttünk zár be (ne bízd magad teljesen az útikönyvekre, a hegy tetejére közlekedő fogaskerekűt pedig egy évig renoválják. Sok időnk nincs sajnáltatni magunkat, mert találunk egy gyonyorű indiai templomoat, majd a közelben belecsöppenünk egy kínai ünnepségbe. Hatalmas plató-szerű építmények közelednek, amiket sárkányok, tigrisek, halak és istenek hada lep el, amik a szivárvány minden színében pompáznak. Az egészhez még hozzá jön az alakok díszkivilágítása. A színek és formák ismeretlenségéből fakadó káoszt tovább fokozza, hogy az alkotások kozott a sufni tuning és a művészi igényességű egyaránt megtalálható. A kb 40 jármű egy hosszú út mentén sorakozik, közben gyűlik a tömeg, esznek-isznak az emberek. Nem igazán értjük, mi történik korülottünk, de az emberek izgatottsága lassan ránk is átragad. Egyébként úgy tűnik, hogy ez a világ legtitokzatosabb ünnepsége. Hiába kérdezgetjük, senkitől nem kapunk értelmes választ. Nagy nehezen azért csak kiderítjük, hogy ma van egy taoista isten születésnapja. Mikor már azt hisszük, tudjuk mi történik, valami furcsa dolog veszi kezdetét. Több felől halljuk kínai dobok és cintányérok elsőre káosz-gyanús játékát. A zenekarok mellett három férfi félmeztelenre vetkőzik, és székekre ülve kántálásba kezd. Pár perc után egész testük remeg, és szemükből csak a fehérje látszik . Ebben a transz állapotban hirtelen fel-felugrálnak a székekről, és a kung-fu filmekből jól ismert harci mozdulatban megmerevednek. A mogottük álló segédek ekkor elkapják, és megtartják őket, majd segítenek nekik visszaülni a székekre. A jelenet időről-időre megismétlődik, a férfiak némelyike elájul, majd magához térve újból transzba esik miközben a zenekar rendületlenül játszik. Később további segédek rituális fegyvereket hoznak elő, látunk kardot, ostort, lándzsát, amikkel a transzban lévő férfiak elkezdik a hátukat csapkodni. Néha kisebb sebeket is ejtenek magukon. Az egészet mégis viszonylag nehéz komolyan venni, mivel a nagy harcosok mindeközben szájukban cumit tartanak :) Később megtudjuk a jelentését a látottaknak: a férfiak magukba engedik a szülinapos isten szellemét, ami a gorcsos harci mozdulatokban teljesedik ki. Ez a jelenet egyszerre több helyszínen is zajlik. Egyszer csak a színes járgányok elindulnak. Először a legutolsó, így szépen elhaladnak egymás mellett. A kocsik kozott sétáló tömegben a harcos isten megtestesülései is ott menetelnek. Amikor összetalálkoznak, jelképesen megvívnak egymással. Vagy két órán keresztül nézzük az ünnepséget, mindenki nagyon örül nekünk, látszólag mi vagyunk az egyetlen külföldiek, a nézelődők koszonnek, integetnek nekünk. A jelenttől félig mi is transzban hagyjuk el a helyet.

aktuális (miki)

A minap olvastam, hogy a Fidesz lesz a kormánypárt. Ez elmúlt években csak passzívan voltam tanúja a politikai játszmáknak. Ezért nem is vagyok tisztában a részletekkel, amikor volt "szerencsém" képviselőink, politikusaink nyilatkozataival találkoznom, akkor leginkább az egymás iránti tiszteletlenségük és személyeskedésük keltette szomorúság töltött el. Azt csak remélni merem, hogy pozitív változások előtt áll az ország az aktuális politikai színpadrendezéssel.
Mivel azonban erről nálunk mindenki többet tud, így az itteni élet naív és felületes bemutatásával kísérletezem, talán arra is jó, hogy kicsit más színben lássuk a hazait:)
A politikai visszáságok itt is megtalálhatóak, sőtt.. Jó(szomorú) példa erre a Bangkoi tüntetés. Az utcára vonulók elsőre elég abszúrdnak tűnő módszert választottak. Több ezer ember adott vért a tüntetés helyszínén, majd azt kormányzati épületekre valmint a min. elnök házára öntötték. Az biztos, hogy figyelemfelkeltő módszer, és emberéleteket nem kíván. Végsősoron az emberek valami olyasvalamiért adták a saját vérüket, amiben hisznek!(remélem azért a vérbankba is eljutott valaki). A tömeg azt követeli a jelenlegi miniszterelnöktől, hogy mondjon le, hiszen a hatalmat csak átmenetileg ragadta magához pár évvel ezelőtt, amikor az akkori miniszterelnököt korrupcióval vádolták, és puccsal el is küldték melegebb vizekre. Aztán telt-múlt az idő és a katonai támogatást élvező miniszterünk nem akar sehova sem menni. A 9 hónap múlva esedékes választásokig már nem várt tömeg(akiket egyes források szerint az előző elnök emberei uszítanak).
A több, mint egy hónapja tartó békés tüntetés a napokban új fordulatot vett. A kormány valószínűleg a közeledő újév alkalmából az utcára vonuló tömegtől tartva rendkívüli állapotot hírdetett. Ez szombaton tetőzött, amikor az összecsapásokban 24-en meghaltak és 800-an megsebesültek. A történetnek nincs vége, de a többi hozzánk is csak távoli, külföldi hírként fog eljutni.

Malajziába készülve olvasgattuk az országról szoló ált. infókat. íme egy kis összefoglaló az ország elmúlt 500 éves történelméből.
-1511 a Portugálok elfoglalják a fővárost
-1641 a Hollandok elhódítják az országot a Portugáloktól
-1798 a szultán kérésére az Angolok megvédik Penang szigetét, majd jól nem mennek el onnan. A Dél-Kelet Indiai Társaság fontos bázisa lesz az ország. Többek között ők látják el a világot az innen és Kínából származó ópiummal, amiből nem kis nyeresége van az angol államnak
-1824 a Hollandok és az Angolok pár év háborúskodás után rájönnek, hogy a legegyszerűbb, ha egymásközött felosztják az országot
-1874-től polgárháború a Malájok és a növekvő számú kínai bevándorló között
-1919-ig az egész ország az Angolok irányítása alá kerül
-1941-45 japán megszállás 50.000 ember ölnek meg
-1948-60 polgárháború
-1957 az angolok visszaadják az ország függetlenségét!!!!
Ehhez nem sok hozzáfűzni való akad, de érdekes, hogy fejlett európai demokráciák mire képesek!
Nem akarom kis hazánkat az ázsiai országokhoz hasonlítani, de a világ minden táján találni külső vagy belső problémát. A monostorban hallott jótanács jut eszembe az olyan dolgokról, amiken nem tudunk változtatni. "Inside happy. Outside never mind" "A belsődben legyen boldogság a kűlső tényezők nem számítanak":)

április 13. Georgetown/Malajzia (eszti)

Mielőtt raszta hajunk nőne, reggel gyorsan szállást váltunk. Sikerül tovább degradálnunk a helységet. Itt már nem csak ablak, hanem ágy sincsen. Van egy ajtónk és egy szivacsunk. Az ár viszont meggyőző, úgyhogy becuccolunk. Eltervezzük a napot, egy kis séta után viszont összekapunk, és hamarosan megállapítjuk, hogy ha nem akarunk egymás agyára menni, akkor itt az ideje, hogy két hónap után egy kis időt külön töltsünk. Szóval változik a terv, délután szabadfoglalkozás. Miki elmegy fotózni, én naplót írok, olvasgatok.
Néhány óra múlva már újra örülünk egymásnak. Miki arca meglepően kisimult, talán fiatalodott is pár évet. Valóban kellett már neki a nyugi. Aztán elmondja, hogy azért ez elsősorban a borbélynak koszonhető, akit meglátogatott a délután.

Úgy dontünk, hogy megérett a helyzet, hogy eresszünk a szelepeken, és egy estére magunk mogott hagyjuk Ázsiát. A dzsungából a metropolis felé vesszük az irányt. Sétálunk egyet egy hét emeletes bevásárlókozpontban, megnézzük a „Titánok harca” című hollywood-i szuperprodukciót 3D-ben és megvacsorázunk a McDonald’s-ban.

Végül eljátszunk majdnem 700 Ft-ot egy játékteremben.

Hazatérve az ablaktalan szobácskánk emlékeztet rá, hogy visszatértünk Amerikából.
Hajrá Malajzia!