A fürdőnk itt már határozott minimál stílusban épült. WC helyett egy lyuk a padlón, zuhany helyett egy tálka, amivel a hideg csapvizet borogathatod magadra.
Azért megtesszük ami tőlünk telik, aztán nekiindulunk egy felderítő sétának, reggeli keresésnek.
Mit is mondjak?! A patkányok ugyan a sötéttel együtt eltűntek, de mi jobban meg vagyunk lőve, mint tegnap. Minden mocskos, aki él, és elér egy dudát, az nyomja, aki nem, az csak kiabál. Egy csomóan nekünk. Kb egy órát lehetünk az utcán, de a „hello sir” meg a „where you go miss” egy percre sem marad abba. És néznek. Úgy bámul mindenki, mintha legalábbis meztelenül sétálnánk az utcán. Kocsikból kihajolnak, házakból kijönnek. Miki egész jól viseli, kitartóan vissza hellozik. Mind emellett persze van vagy ezer fok.
A kaja projekt sem tűnik olyan egyszerűnek. Amióta utazunk, szinte folyamatosan az utcán eszünk, de ez itt más kategóriának tűnik. A standokon száradó (rohadó?) már nagyon kész ételek egyikére sem merünk rábólintani. Egyre éhesebbek vagyunk, közben meg nem szűnik hello mister. Szegény Miki már elég rosszul néz ki, én meg kivagyok, úgyhogy végül fülünk-farkunk behúzva visszasomfordálunk a hotelba, és a portástól rendelünk két adag rízst.
Hát itt vagyunk. Három hónapja próbálunk letérni a turista ösvényről, most aztán nesze nekünk :)
A délután sebnyalogatással telik, Mikibe becsülettel szedi a vitamint meg a gyógyszert, én meg próbálom átállítani az agyam az új körülményeknek megfelelően. Annak reményében tesszük el magunkat másnapra, hogy holnap újjult erőbedobással tudunk szembenézni a kint váró zajnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése