Nagyon vártuk az újra találkozást Soojin-nal és Yunbon-nal, ugyanakkor tartottunk is kicsit tőle, hiszen csak pár napot toltottünk együtt, azt is Thaifoldon, szóval reméltük, hogy az otthonukban is olyan jól megértjük majd egymást.
Ahogy megérkezésünkkor megoleljük egymást, már érezzük, hogy nem lesz semmi gond :) Ugyanaz a két nagyon kedves, szeretetre méltó, vidám ember, akikre emlékeztünk. Az elmúlt 4 hónapot azzal toltotték, hogy nyitottak egy saját jóga stúdiót ugyanis Yunbon (a fiú :) ) jóga oktató. Már most 120 tagja van a klubnak, szóval úgy néz ki, műkodik a dolog. A helység gyonyorű, tobb helyen is felfedezzük a Thaifoldon vásárolt dísztárgyakat.
Itt, a stúdióban szállásolnak el minket, és annyi jóga órán veszünk részt, amennyin csak akarunk. Élünk is a lehetőséggel, napi 2-3 órát jógázunk. Egyikünk se próbálta még korábban, így ismét totál kezdőként állunk neki valaminek. Mosolygunk, ahogy meghalljuk, hogy az aláfestő zenében Sebestyén Márta énekel magyarul :) A lassú mozgás ellenére egész komoly fizikai és koncentrációs igénybevétel. Úgy néz ki, tehetségesek vagyunk :) A Miki küzdősportos múltja kicsit nehezíti a dolgot, engem viszont győzkodnek, hogy ezzel kéne foglalkoznom, és hogy egy év alatt szupi kis tanár lehetne belőlem :) Elég hitetlenkedve hallgatom, mivel a saját lábujjamat sem érem el, de állítólag gyorsan fejleszthető. Az mindenesetre nagyon érdekes, ahogy a szálak osszeérnek. A jóga ugyanannak az energiának a szabad áramlására koncentrál, mint amit az Aikido-ban is használunk, végső célja pedig az ideális meditációs pozíció elősegítése. Ahogy az órák után kérdezgetjük Yunbont, a válaszok kezdenek egy nagyobb képet kirajzolni. Meditáció, Aikido, jóga – külonboző megkozelítései ugyanannak a test-lélek kapcsolatnak. Nem folynék bele részletes taglalásba, már csak azért sem, mert a dolgok jelentős részét mi is csak igen kodosen látjuk, mindenesetre csodás dolog, ahogy országot, mozgáskultúrát, tanárokat, barátkokat váltogatva ugyanafelé a végpont felé kozelítünk. Nagyon van kedvünk továbbutazni ezen az úton :)
A jógaórák kozott azért van egy csomó időnk a város felfedezésére is. Szoul 15 millió fős, igazi metropolisz. A tradicionális fa palotákat és templomokat felhőkarcolók olelik korül.
Az emberek jóval nyitottabbnak tűnnek, mint Japánban, bár azért itt is látni rengeteg munka-zombit. A metró itt is tele van este 10-kor hazafelé tartó, fehér inges, állva alvó, totálisan kifacsart irodai dolgozókkal. Soojinék elmesélik, hogya zombiság már általános iskolában elkezdődik. A gyerekeken óriási nyomás van a teljesítményt illetően, általában napi 12-14 órát toltenek az iskolában, és hétvégén is javarészt csak tanulnak. Ez így van egészen az egyetem végéig, amikor tanuló-zombikból dolgozó-zombikká válnak. A gyerekkor úgy nagyjából kimarad. Előnye, hogy Korea hihetetlen gazdasági gazdasági fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, és ez sokban koszonhető a mindent feláldozó munkaerőnek, másrészt viszont (és ezt tobb felől is hallottuk) az átlag koreai szociálisan kissé retardált, mivel egyszerüen nincs idő az interakcióra... Az ongyilkosok száma viágrekordokat dontoget. (Vajon miért hagyják nyitva az osszes felhőkarcoló tetejét? Bármelyik épület tetejére ki lehet sétálni.)
E sotét kép ellenére Szoul színes, barátságos, élhető helynek tűnik.
A bolhapiaciuk, amit mi mindig árulkodó jelnek tartunk, zseniális :)
Hétvégén ellátogatunk a két Koreát elválasztó 4 km-es foldsávhoz. Ez a világ egyik legerősebben felfegyverzett területe, Észak-Korea pedig talán a világ legelszigeteltebb országa. Mi ugyan bemehetnénk turistaként, de viszonylag bonyolultan, és csak úgy, hogy két „idegenvezető” a nap 24 órájában velünk van, és ők dontik el, hogy mit nézünk meg, mit eszünk, hol alszunk. Nagyon érdekes lenne ezt megtapasztalni, de a napi kb 100.000 ft-ot nem tudjuk megfizetni. Így a déli oldalon felállított megfigyelőállomás távcsoveivel kell beérjük.
Az épületben egy múzeum is van, ahol vitrinek mogott lehet megtekinteni, hogy az észak-koreaiak milyen ruhákban járnak, miket esznek, milyen osztályteremben tanulnak stb. 60 éve ezek az emberek honfitársak voltak, most meg múzeum mutatja be a mindennapjaikat. Abszurd.
Egyik este elkeveredünk egy háztetőre, ahol egy német divattervező Észak-Koreában gyártott blúzait mutatja be. Ezeket a ruhadarabokat újságcikkek társaságában, mint a „torténelem egy darabját” lehet zúzós pénzért megvásárolni. Mi hozunk egy kis rágcsálni valót, és a felszolgált észak-koreai rovid ital társaságában piknikezünk a háztetőn. Érdekes emberek, jó kis este :)
Osszességében nagyon tartalmas és vidám napokat toltünk barátainkkal. A sok vicc mellett rengeteget tanulunk is tőlük. Abban maradunk, hogy néhány éven belül ők látogatnak meg minket Budapeste. Nagyon remélem, hogy sikerül még újra találkoznunk.
Miki:
Kicsit durva lett volna, ha az Eszi írta volna az egész Szouli bejegyzést. Most kicsit belefoltozok a beszámolóba.
Első benyomás alapján Korea valahol a boldogító kozépúton helyezkedik el Japán és az általunk látott délkelet-ázsiai országok kozott. Minden tiszta és jól szervezett, de nincs olyan érzésem, mintha folyamatossan egy kórházi műtő sterilsége venne korül. Az emberek kultúráltak, ugyanakkor barátságosak, érdeklődőek. A kaja meglepő módon inkább egy japán-magyar válogattot ízvilág. A szinte mindenben használt pirospaprika, fokhagyma, káposzta és szalonna ismerős ízeket juttat eszünkbe. A chilli és a sok külonleges alapanyag azonban mégis kellő egzotikumot tartogat. Ja, és a zabálás itt nagybetűs. Vannak olyan tipikus koreai éttermek, ahol addig hozzák a kaját, ameddig a kedves vendég bírja az iramot. Egy alkalommal van szerencsénk egy ilyen helyen ebédelni. Még este is félig hullán és teli hassal vonszoljuk magunkat a nevezetességek kozott.
Fotó kiállítás. Idén van a koreai hábórú kitorésének 60. évfordulója. A városban mindenfelé találni erre emlékeztető anyagokat . Az egyik nap belefutunk egy szabadtéri fotókiállításba. Az anyag leginkább az ENSZ szerepére és a katonai akciók bemutatására oszpontosít. Érdekes, sokszor szomorú és borzasztó pillanatképeket látunk a 3 évig tartó háború napjairól. Az angolnyelvű magyarázat informatív, ugyanakkor erősen propaganda hangvételű. Megtudjuk, hogy a 62 segítséget nyújtó ország kozott volt kis hazánk és Oroszország is. Érthetetlenül állunk, hiszen mi úgy tudjuk, hogy az egész háború az amarikai és az orosz- kínai kommunista eszmék ellentétének manifesztálódása. Arról, hogy mennyi észak- koreai, dél-koreia katona vagy civil esett áldozatul egy szót sem tudunk meg. Kicsit felemás a benyomás, azért jó látni a magyar zászlót :)
Papvizit.
Egyik kora délután barátaink elvisznek egy kedves ismerősükhoz, egy buddhista szerzeteshez. Itt, koreában a szerzetesek nem feltétlenül élnek kolostorban és nem is kéregetésből tartják el magukat, mint thaifoldi társaik. A mi papunk festéssel, fustolő készítéssel keresi meg a mindenapi kenyérre valót. Stúdiójában fogad minket a művész-szerzetes. Nagyon jó fél napot toltünk nála, amibe belefér rengeteg tea, egy kis kung-fu bemutató, képelemzés is. A látott festmények egyenséget, nyíltságot, ugynakkor hihetetlen bájosságot sugároznak. Ezen felül személyes tanácsokkal lát el minket a mindennapi és a spirituális élettel kapcsolatossan. Szerinte jó úton járunk, reméjük, hogy tudja, mit beszél :)
2. évforduló
Nemcsak a háború, de a mi házasságunk évfordulója is itt ér minket(szép gondolat, nem igaz?) :). A napot városnézéssel, jógázással toltjük. Este amolyan kispartit csapunk négyesben, egy kis torta és két üveg pezsgő társaságában.
Hajnal kettőig beszélgetünk, nevetgélünk. A szemem sarkából látom, hogy Jun még most is a jóga előnyeről tart bemutatót az Esztinek. Ha még egy hétig maradunk, tuti, hogy tanárt csinál belőle is :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése