Hazafelé tanúi vagyunk, hogy készül gyorsított verzióban a torténelem. A barlangok koré egy új templom-komplexum épül. A régi időket a formák idézik, az anyagok már kevésbé, a bambusz tetőt, a kofaragásokat betonból ontik ki. Van benne valami félelmetes.
Délután visszaérkezünk a városba. Daton egy bányász város, a maga másfél millió lakosával alig jelolik a térképen.
Ismét támpont a méretekhez: pár éve olvastam, hogy Kínában 210 olyan város van, amely lakossága meghaladja az egymillió főt!!! Egész Európa 35 ilyet tud felmutatni...
Mit is mondjak. Hát nem vagyunk teljesen lenyűgozve a kornyezettől. Amikor szmogról beszélünk, akkor azt képzeljétek el, hogy az utca túloldala homályos, a levegővétel nehéz. Emlékszem, hogy két éve tobb sportoló ezért nem jott el a pekingi olimpiára...
Sajnos a szó, ami folyamatosan az eszembe jut, az az igénytelenség. Ez természetesen szubjektív vélemény, és nem jó érzés leírni, de számomra van valami lehangoló az egész helyben, és sajnos még inkább a lakóiban. A folyamatos kopkodésről már irtunk. Hát ez tényleg tényező. De ezen felül az emberek tobbsége ápolatlan, modortalan, kulturálatlan. A buszra való felszálláskor mindeki szanaszét lokdosi egymást, akkor is, ha bőven jut hely mindenkinek. Az utcán ránk lépnek, megloknek, gátlás nélkul méregetnek, de a koszonést, mosolyt nem viszonozzák. Nyilván más kultúra, mások a normák, de nehéz ezt szem előtt tartani. Az a benyomásom, hogy a mindenfelé elterülő piszok itt inkább az érdekteleség, mintsem a szegénység kovetkezménye. A fair képhez hozzátartozik, hogy amikor segítséget kérünk, akkor az esetek tobbségében kedvességre, és jószándékra lelünk. És mégis. Valahogy osszességében nem sikerül a pozitív oldalát megragadnom a helyzetnek. El is dontjük, hogy elég a városból, irány a természet, ahol tobb az oxigén és kevesebb az ember :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése