A vonatjegyünket már tegnap megvettük. A méretekről csak annyit, hogy 80 pénztárnál lehet jegyet vásárolni, és így is ¾ órát álltunk sorba, szóval készülünk a mai napi tomegjelenetre.
És íme. A szerelvényen annyian vannak, hogy 5 perc, mire egyáltalán fel tudjuk nyomni magunkat valahogy. Állójegyünk van, úgyhogy keresünk egy talpalatnyi helyet, és próbáljuk átkapcsolni az agyunkat, mivel 6 órás út áll előttünk. Útitársaink érdeklődőek, akik közelebb állnak, hozzánk szólnak, hozzánk érnek vagy csak bámulnak. Egy előttünk ülő 6-7 kislány nem mer ránk nézni, de teljesen önfeledten játszik a Miki ujjaival :) Interakció ide vagy oda, azért elég kemény ez a vonatút. A 6 óra állás magában is elég zúzós, de közben az emberek folyamatosan lokik-tolják egymást, minket sem kímélnek.
Valahogy azért csak eltelik az idő, és végre megérkezünk a Pekingtől 300 km-re lévő Datongba. Szusszanunk egyet a pályaudvaron, aztán remegő lábakkal elindulunk szállást keresni. Egy órát gyaloglunk a csomagokkal az óriás szmogban, de hotelnek se híre, se hamva. Az útikönyvünk által említett két opció be van zárva. Hogy teljes legyen a nap, mégy egy óriás zuhét is kapunk a nyakunkba :)
Este 8-ra sikerül egy taxis, egy biztonsági őr és rengeteg pantomim segítségével egy szobát találnunk. Már azon gondolkodom, hogy megkaphatjuk a „kőkemény” jelzőt, de amikor meglátom a fürdőszobát kiakadok: egyszerűen elég a piszokból! Nem vészes a dolog, de a „kőkeménység-díj” átadása így sajnos elmarad :)
Amikor végre elalszom, azt álmodom, hogy állok, és le szeretnék ülni :)
Ha legközelebb találkozunk, Eszter, én még a széket is leporolom, mielőtt leülsz, esküszöm!BoE
VálaszTörlés