Elég éhesek vagyunk, gondoljuk, jó nagyot vacsizunk. Aztán látjuk a napirendet kitáblázva: utolsó étkezés de. 11-kor. Szóval akkor holnap.
A szerzeteseket kivéve mindenki fehér, pizsama-szerű ruhában van. Ahogy látjuk őket a zold mezőn lassan sétálni, kicsit pszichiátria jellege van a helynek. Azért belevágunk :)
Fél óra múlva már mi is fehérben soprogetjük a leveleket.
A napirend elsőre elég zúzósnak tűnik, bár pillanatok alatt beleszokunk. Kelés 5-kor, napi kétszeri kaja (de. 7 és 11), napi 6-7-8 óra meditálás és kántálás, kevés beszéd, kevés olvasás (csak témához kapcsolódóan), férfiak-nők külon szállás, még kézfogás sem. Instrukció semmi, a konyvtárban lévő konyvekből, illetve a tobbiektől szedjük ossze az alapinfókat a meditáláshoz.
Addig maradhat az ember, ameddig akar, minden ingyen van, a szállás, a kaja, a meditációk, persze lehet adományozni, amennyit tudunk/érzünk.
Saját élmény (Eszti):
Lelassulás -
Ha az ember napi 6-7 órát azzal tolt, hogy csak a lélegzését és az agya műkodését figyeli, az idő másképp telik. Két nap után úgy érezzük, mintha már heteket toltottünk volna itt. Mindenre van idő, lassan mozgunk, nyugodtan gondolkodunk. Az 5. este egy éjszakára beeső cseh srácot például alig bírom kovetni, szinte fájnak a hangos szavai, a kapkodó mozdulatai.
Emberek -
Kicsit tartottunk tőle, hogy egy ilyen hely csupa foldtől elrugaszkodott, fura figurákkal van tele. Hát színességben nem volt hiány, de nem is tudom, hogy találkoztam-e ennyi érdekes, jó humorú, értelmes és támogató emberrel egy helyen.
Kb. 20-an vagyunk külfoldiek: ausztrálok, kóreaiak, németek, spanyolok, hollandok, oroszok stb. Sok fiatal, akikkel nagyon jó megosztani tapogatózó lépéseinket a meditáció és buddhizmus világában. Érdekes, hogy a kevés beszéd ellenére milyen kozeli kapcsolatok alakulnak ki. Nincs semmi, ami elterelné a figyelmünket, nyitottak vagyunk egymásra.
Meditáció -
Ezt viszonylag nehéz leírni. Intenzív élmény, sok szempontból érzelmi hullámvasút. Ja, és kemény munka. Órákon át koncentrált állapotban maradni, mikozben az agyam mindent elkovet, hogy szabadon szárnyalhasson a gondolatok szárnyán minden felé, ahogy meszokta.Aki ismer engem meg az alvókámat, az el tudja képzelni, hogy sokszor micsoda küzdelmet vívtam a puszta ébrenmaradásért. Fekvő meditáció - esélytelen. Ettől függetlenül, ahogy kicsit tanulok rá az egészre, olyan dolgokra van rálátásom magammal kapcsolatban, ami megdobbentő. Bizonyos szempontból ot év pszichológia tanulmány nem segített ennyit az agy tendenciáinak megértésében, mint ez az egy hét. Ez elgondolkodtató...
Valószínűleg a gyakorlás intenzitásának is koszonhetően a 4. este van egy vagy fél órás "testen kívüli víziós élményem". Vagy valami ilyesmi. Mivel halvány fogalmam sincs róla, hogy a meditáció ilyesmire képes, félelmetes az egész. Nagyon rá is parázom, az este hátralevő része sírással és találgatással telik. Aztán másnap kiderül, hogy ez előfordulhat, megnyugszom, hogy nem golyóztam be. Az agyam és az ő ereje mindenesetre érdekes témát szolgáltat a hátralévő napokra.
A hét végén már nagyon vágyunk is egy hideg gyümlocsturmix-ra és a "külvilág" egyéb finomságaira, másrészt nehéz is elhagyni a helyet, ahogy külsőleg szinte semmi, de belül annyi minden tortént velünk. Látjuk, hogy ezzel épp csak megkapartuk valaminek a felszínét, és egyontetűen dontünk úgy, hogy az utazásunk során még mindenképp meglátogatunk ehhez hasonló helyeket.
Saját élmémy (Miki)
A segítő, baráti légkör sokban hozzájárult az itt eltöltöttöt időhöz. Nekem azonban ez az egy 7 leginkább egyedüllétet jelentett. Néhány éve már, hogy érdekel a meditáció témája, eddig azonban csak olvastam róla, kipróbálni nem volt alkalmam, vagy inkább nem volt merszem. Vonzott is ez a misztikus dolog, de féltem is attól, hogy mi is ez.
Az első amit, így saját tapasztalatból el tudok mondani, hogy kemény munka. Testileg, lelkileg és szellemileg is. Három fajta módszerrel találkoztunk vipassana (úgy látni a dolgokat ahogy vannak) meditáción belül: sétáló, ülő, fekvő.
Aki nem olyan laza mint Jean Claude Van Damme, az úgy jár mint én. Az egy órás ülő meditáció leginkább azzal megy, hogy megpróbálsz arra koncentrálni, hogy ülve maradj és nem a fájdalomtól ordítva felállni és elrohanni:). Ez az 5. nap környékére már elég fusztráló tud lenni. Megpróbálsz csak a lélegzésedre figyelni, olyan mélyen és intezíven koncentrálni, hogy ne érezd a testi fájdalmakat, és ne is kommentáld az eseményeket. Csak legyél teljesen jelen! Ekkor értettem meg, hogy a meditáció során az ember először a saját kevésbé szeretett tulajdonságaival találkozik. Nekem ez a testet és a fizikai fájdalmat jelentette, és az emiatt érzett feszültség a türelmemet tette próbára.
Azért szépen lassan sikerült túljutni ezeken a pontokon. Meditációs élményeim nagyon hasolóak: a testem elkezd bizseregni, nagyon finoman remegni. Csukott szemeim előtt narancssárga fényköröket "látok" közeledni. Majd melegség tölti el a testem, megszűnik alattam a padló, valami mélyről jövő boldogság jár át. Ekkor meghallom a saját gondolatomat "itt jön". Ez a gondolat azonban már húz is vissza a testembe. Eltünnek a fények, az öröm, marad a hűvös padló és fájdalom a lábakban:)
Azt olvastam, fontos,hogy az embernek ne legyen semmi elvárása a meditációval kapcsolatban-akkor meg minek csináljam, ugye?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése