március 9. Ayutthaya/Thaiföld (eszti)

A délelőttöt a városban sétálgatva töltjük, kóvájgunk a piacon, szokás szerint minden van, mi szem szájnak ingere, rengeteg kütyü, ruhák, kaják, tengeri herkentyűk, még vizi kígyókat is árulnak egy lavórból. Azt most inkább kihagyjuk, de egy jót kajálunk, aztán kora délután kibattyogunk a vasútállomásra, ahol a vonat késése miatt elég sokat várunk.
Ja, a jegyvásárlás. Előző este megpróbáltunk megvenni őket, de hiába próbálkoztunk több féle képpen is, harmad osztályra nem lehet jegyet foglalni, az utazás előtti nap pedig foglalásnak minősül. Legalábbis ezt hámoztuk ki a nem teljesen zökkenőmentes kommunkációból. Szóval reggel újabb próba, akkor azt mondták, hogy már nincs hely. Akkor pampogtunk egy sort, hogy ez hogy is lehet, végül írtak nekünk valami spec jegyet, amit egyébként csak thaiok kaphatnak. Nem igazán értjük a szitut, az eddigekkel ellentétben most kézzel írt sárga papíros sem túl bizalomgerjesztő, de látunk rajta számokat, amik a vagon számra és az ülésekre vonatkozhatnak, szóval reménykedünk.
Amíg várakozunk az állomáson, előkerül egy nagy vörös szőnyeg, meg egy halom hawaii mintás ingbe öltözött helyi fiú és lány dobokkal, furulyákkal. Gondoljuk, hogy valami főmufti érkezhet, talán ezért is késik a vonat. Aztán egyszercsak beindul a csinnadratta, táncolnak is hozzá, de legnagyobb meglepetésünkre az egész felhajtás egy amerikai túrista csoportnak szól, akik most hagyják el várost. Elég valószínűtlen a jelenet.
Végül mi is felszállunk a mi vonatunkra, most csak potom 13 órás út áll előttünk. A helyünkön ülnek, de szerncsére őket meggyőzi a sárga papír, akármi is van ráírva.
Egész jól bírjuk, kár, hogy szinte végig sötét van, így a tájból nem sokat látunk. Sok érdekes figurával utazunk, vannak némi beszélgetés-kezdeményezések, bár a nyelv hiánya azért komoly korlátokat szab. Az útnak igen szomorú vége lesz, amikor rájövünk, hogy egy srác, akivel a fél éjszakát átbandáztuk, lenyúlta pár cuccunkat. Persze a mi hibánk is, csak hát nehéz megtalálni a középutat, hogy az ember nyitott és barátságos is legyen, közben meg folyamatosan észnél maradjon. Hát, ez is része...
Reggel 7-re érkezünk meg Chiang Mai-ba, ahol elég fáradtan és letörten állunk neki a szálláskeresésnek.