december 10-15. Kathmandu/Nepál (eszti)

A már mondhatni, hogy szokásos szállásunkon ébredünk. Kathmanduba megérkezett a tél. Még ha nem is magyar mértékkel mérve, de reggelente valóban csak pár fok van. Ennek, meg a béna kezemnek koszonhetően úgy dontünk, hogy kicsit jobb szállásra koltozünk, ahol van meleg zuhany. Hónapok óta előszor forró vízben fürdünk. Jaj, de jó! A kezem egyébként szerencsére felkotve nem fáj, szinte nem is okoz gondot. Miki meg lelkes cipőfűző kotő :) A fürdés után új emberként indulunk ki a reptérre, hogy találkozzunk Zolival. Zoli Mikinek régi, nekem eggyel újabb barátom, de mindketten ugyanúgy orülünk, hogy másfél hónapra csatlakozik hozzánk. Két órával később már hármassá bővül a párosunk, és nekiindulunk, hogy újra felfedezzük Kathmandut.
A város most is elvarázsol minket. Valami beindulhatott szemét eltakarítás ügyben, mert az utcák láthatóan tisztábbak, és valószínüleg a hidegebb időnek koszonhetően a túrista kerület sem olyan kaotikus, mint egy hónappal ezelőtt. Meglátogatjuk a híres buddhista és hindu szent helyeket. Annak ellenére, hogy nem előszor vagyunk itt, kicsit sem unatkozunk, zseni hely ez a város :)
Had mutassunk néhány új képet a ezekről a helyekről, amikről már korábban meséltünk:







Esténként nagy élvezettel fogyasztjuk az otthonról érkezett bejglit, francia drazsét és házi pálinkát. A jó hangulat mellé óriás kártyapartik társulnak.
Harmadnap elbuszozunk a Kathmandu- volgyének peremén fekvő Dhulikhelbe, ahonnan azt reméljük, hogy rálátáusunk lesz a Himalája hegyvonulataira. A városka nagyon hangulatos, de az időjárással nincs szerencsénk, a táj kodbe burkolózik. Sebaj, nálunk a kártya :) Másnap hazafelé megállunk Baktapurban, kedvenc városunkban, és egy délutánon keresztül szívjuk magunba a helyből és lakóiból áradó békességet.


Hazaérve aztán adunk a békességnek, és egy bulit rendezünk, előszor a szobánkban, majd az egyetlen szórakozó helyen, ami tíz után is nyitva van :) Még táncolunk is egyet!
Hajnalban végső búcsút veszünk a fővárostól, és nekiindulunk az útnak Birtamodba. A buszunkat egy forma 1-es pilóta vezeti, és valószínű, hogy meg is érkeznénk időben (12 órával később), ha nem állja egy sztrájk utunkat. A tényt mindenki higgadtan fogadja, mi sem izgulunk, már kezdünk beleszokni az életet lépten nyomon megbénító tiltakozásokba. Meg hát az idegeskedés úgysem old itt meg semmit. Miki és Zoli odamennek a torténések kozéppontjához. A tobb tucat fegyveres katona ellenére a helyzet mellőz minden nemű feszültséget. A sztrájk vezetője átkarolja a katonák vezetőjét, egymás vállát veregetve tárgyalnak. Aztán odamegy a Mikiékhez, ekkor ők már látják, hogy a bácsi csont részeg, és büszkén kérdezi: Na, hogy tetszik a sztrájkunk? Elmeséli, hogy a barátját bebortonozték, és amíg nem engedik ki, addig mi sem megyünk tovább. Percek, órák vagy napok? Nepálban nem lehet tudni. Mi mindenesetre megreggelizünk, és nekiállunk kártyázni. Nagy szerencsénkre kb 2 órán belül sikerül megoldani valahogy a valamit, úgyhogy még aznap este eljutunk Birtamodba.