Az egyik hamvasztó lépcsőnél órákat időzünk. A hinduk szerint, akit Varanasziban hamvasztank el, az automatikusan megvilágosul, és kikerül az újraszületés terhes kerekéből, ezért nagy a forgalom. Hát itt aztán nincs sok minden a képzeletre bízva! Percenként hozzák leplek alatt az újabb holtesteket, amelyeket megmerítenek a Gangeszban, aztán egy rovid rituálé után a máglyára raknak. Az első szülott fiú gyújtja meg a tuzet, majd a család végig nézi, ahogy az eltávozott kozel 3 óra alatt a lángok martalékává válik. A tüzet gyerekek gondozzák, akik botokkal lokdosik a holtestet a lángok kozott, és viccelődve invitálnak minket kozelebb. Nincs mese az angyalkákról... A füst csípi a szemünket, a szagok émelyítőek. Amikor a már koromfekete bőr szétreped, és alóla kitűnik a fehérre sült hús, akkor mozdul a gyomrom, de még így is alig tudom levenni a szemem erről a nálunk olyannyira tabu látványról.
A halál jelen van mindenhol. Lépten nyomon holtesteket cipelő, kántáló menetbe botlunk, a Gangeszban egy doglott tehén teteme málik szét, amiből varjak falatoznak, az utcákon apró kutyakolyok testek fekszenek kihülve.
A kis utcákat járva tényleg olyan érzésünk van, mintha a kozépkorban lennék. Évszázados épületek düledeznek, apró sikátorok kanyarodnak, emberek, állatok sotét kapualjakban lapulnak, és csatornázás hijján mindent ellep az ürülék. Nagyobb útra kiérve aztán óriásira nő a zűrzavar, biciklis és motoros riksák százai száguldanak, mindenki nyomja a dudát, mint a meszes, hatalmas a tomeg és a kaosz.
Mindezek ellenére szerintem Varanaszi varázslatos hely. Olyan intenzív és sok szempontból szélsőséges, hogy hihetetlen, de mégis van benne valami nagyon emberi. Nincs képmutatás, megmutatkozik az ember minden gyarlóságával együtt. Óriási a nyomor, de az emberek együtt élnek. Szerintem sokat tanulunk a kitartásról ezekben a napokban.
Újdonság számunkra, hogy e híres hindu városban, a muszlimok évszázadok óta nagy számban jelen vannak, számos grandiózus mecset a tanúbizonyság. Mi látogajuk mindkét vallás templomait, bár az előzővel kevesebb szerencsénk van. Megpróbáljuk megnézni az „arany tempolomot”, amiről ódákat zengenek. Miután lerázunk egy halom „onkéntes” idegenvezetőt, jó pénzért leadjuk megorzésre az osszes holminkat (mert semmit nem lehet bevinni), végig tapogatnak a katonák és átsétálunk egy detektoros kapun, kozlik velünk, hogy a templomba csak hinduk léphetnek be. Erre nem tudunk mit mondani... Hátra arc, csapó kettő a „majom templomnál”. Itt sem mehetünk be az épületbe, de legalább a templomkertbe igen, ahol nyüzsognek a névadó állatok. Az előttem haladó úr véletlenül belerug egy kis majomba, amit felnőtt társai azonnali támadással viszonoznak. Sajnos engem is tettes társnak ítélnek, és rámcsimpaszkodva széttépik az egyik nadrágom szárát. A csapó hármat inkább kihagyjuk :)
Aztán eljon szent este. 150 forintos mini karácsonyfánk kitesz magáért, és sikerül egy kis ünnepet varázsolnia a hotelszobánkba, még ha csak rovid időre is. Mini ajándékok, mini oromkodés :)
A városnak egyébként a hinduk és muszlimok mellett még egy kis keresztény kozonségre is van energiája, így ellátogatunk életünk első hindi nyelvű éjféli miséjére.
A templomot lufik díszítik, a pap lelkesen mondja, akármit is mond. Nem maradunk sokáig, mivel egy mukkot sem értünk, de érdekes látvány, az biztos.
Még heteket el lehetne itt időzni anélkül, hogy ráunnánk a helyre, de szilveszterkor jelenésünk van Goán, úgy elindulunk a koztes állomás, a Kanha Nemzeti Park felé.
Megkesve ugyan, de szeretnenk nektek NAGYON BOLDOG KARACSONYT KIVANNI!!!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése