A parkban tett reggeli párórás jó kis sétánk után is csak nagy jóindulattal érdemel ki a hely egy hármas alát. Az indiai ügyintézés és szervezés azonban olyan szórakoztatóvá teszi az itt eltoltott másfél napot, hogy simán megérte a sokórás ide és innen tovább zotykolődés. Karácsony és az új év itt a helyi túrizmus főszezonját jelentik. Megérkezésünkor mi úgy láttjuk, hogy valamiért az ország lakosságának legalább a fele ebben a parkba szeretné tolteni az ünnepeket. A vendéglátósok igyekeznek kihasználni a helyzetet, így szobákért a kisokos konyvünkben szereplő osszegek tobszorosét kérik mindenfelé, de ez csak a kezdet. A park bejáratánál megtudjuk, hogy jegyeket csak interneten lehet foglalni, és osszesen csak napi 7 jegyet tartanak meg a felkészületlen túristáknak, akik tobb tucatnyian vannak és reménykednek, abban, hogy szerencsés hetes kozott lesznek ők is. Hamar szembesülünk a ténnyel, hogy az első nap nem tudunk bejutni, de szólnak, ha este 6-ra visszajovünk, akkor másnap simán gurulhatunk a tigrisek kozé. Rutinosnak gondolván magunkat, már 5-kor odamegyünk a bejárathoz, ahol már vagy 10-en állanak sorba. Nem adjuk fel, kérdezgetünk mindenkit, hogy mi a teendő. Nem kicsit lepődünk meg, amikor kiderül, hogy reggel 6-ig kellene sorban állni, hogy megtudjuk betudunk-e jutuni, vagy sem. Kozben elkezdenek meleg ruhába oltozott alakok megkornyékezni minket és felajánják, hogy 1000 rúpiáért (kb. 5000 Ft) sorba állnak nekünk. Nem értjük, hogy miért nem osztanak egyszerűen sorszámokat, amivel reggel vissza lehetne jonni, de hát ennél már furcsább dolgokkal is találkoztunk. Megpróbálunk a felbojdult méhkas szerű szitúban valami értelmes infót kicsikarni az ügyintézőtől, aki a 6 órási tippet adta. Kicsit meglepő a reakciója. Egyszerűen úgy tesz, mintha nem beszélne angolul Munkatársa azonban mond egy s mást, de most már nagyon észben tartjuk utazásunk első számúvá vált szabályát: soha ne higgy a helyieknek Végül kapunk egy formanyomtatványt és elküldenek egy nagyfőnokhoz, aki megsúgja, hogy 15 percig nyitva van egy ablak, ahol a másnap délutáni szafarira lehet jegyet venni. Kozben sorra kérdezzük az elttünk állókat, hogy az ő csoportjukban mennyien vannak a 6 utast szállító dzsipben. A tudakozódás nem eredménytelen. Zolinak sikerül egy 5 fős helyi csoporthoz reggelre betársulnia. Kozben a negyedóráig nyitva álló ablaknál bonyolódnak az események. Ennek csúcsa, amikor mosolyogva kozlik velünk, hogy nem tudunk bejutni csak két nap múlva és, hogy ők mást eddig sem mondtak. A végén mégis sikerül zoldágra vergődnünk. Már begépelik az adatainkat, már csak fizetni kellene, amikor valaki a semmiből előteremve befurakszik elénk, úgy, hogy az orrom a hajába ér. Az ügyintéző simán megfeletkezik mindenről, és minket félretéve, már az új klienssel tárgyal. Mi hárman meg nézünk egymásra, mint borjú az újkapura Na ebből elég, bemegyek az irodába, de még mielőtt méregbe gurulhatnék már hoznak is egy széket, hogy üljek le.
Kérdezik honnan jottem, és, hogy tetszik az ország. Mután udvariasan válaszok megkérdezem őket, hogy mi a helyzet a belépőnkkel. Na, erre meg ők kezdenek értetlenedni. Kb. olyan a szitu, mintha április elsejét játszanának a dolgozók. Végül valahogy mégis kapunk belépőt. Még dszippet kell szerezni. Ajánlanak is valakit, aki mosolyogva kozli, hogy holnap reggel fél 6-ra jon értünk, ami a reggli indulást jelentené. A sofőr mellett lévő ügyintéző, aki eddig minden osszekavar jól lehordja, hogy lehet ekkora okor.Majd mosolyogva kozli valünk, hogy természetesen fél 3-ról van szó, amiben mi, a torténtek után csak reménykedni tudunk. Este azonban bekopogtat hozzánk, hogy a Zoli csoportja lemondta a túrát és így mehetünk mindkétszer. A magas ár miatt ezt koszonettel visszautasítjuk. Megkeresük a majdnem utitársakat, mert a Zoli adott nekik valamennyi előleget. A szobába belépve látjuk, hogy 5 tokrészeg kozépkorú indiai fehérneműben csemegészik és részegedik tovább. Az invitálás olyan intenzív, hogy csatlakozunk egy kis időre. A fél óra alatt kb. egy értelmes mondatot sikerül osszehozniuk. Egyikük egy, a magát birónak mondó, mahagóni voros hajú,és tetőtől talpig fehér anorákban diszelgő férfi kozeledése tobb, mint baráti, így sietve távozunk. A másnapi túra befejeztével még egyszer odajon hozzánk a már jól ismert alkalmazott, bevisz minket az irodájába, székeket hoz nekünk. Miután leultet szemünkbe nézve megkérdezi, hogy láttunk-e tigriseket?. Mondjuk, hogy nem. Erre rovid válasza, hogy semmi gond. Ezután kezetfog velünk és a helységből kivezetve búcsúzik tőlünk. Az csak ezután vesszük észre, hogy a belépőnkon, kb. minden adat rosszul, vagy hiányosan szerepel. Hiába India az India.
Harmadnap reggel 7-kor buszra ülunk, hogy két nap alatt lejussunk Goára, és ott unnepeljük az új évet. 48 órás utazó marathonunk alatt 3 buszon, egy vonaton és egy kistaxin zogykolődünk. A tempó olyan jó, hogy már 31-én reggel, a tervezettnél 12 órával hamarabb ott vagyunk a parton.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése