Ez meghozza a határátlépés hangulatát. Ami a tuloldalt van, az már kevésbé. Majd félórába telik, mire sikerül megtalálnunk a káoszban eldugott kis házikót, ahol nagy nehezen előkerül valaki, aki megnézi az útleveleinket. Isten hozott Indiában :)
Alkudozás, taxi, vonatpályaudvar. Itt is sétálunk oda-vissza, nem sikerül kibogozni, hogy tulajdonképpen hol is kéne jegyet vennünk. Kozben a Mikiék megkapják a kovetkező adagot az orszából: az állomás lépcsőjén egy halott nő fekszik, akit legyek borítanak. Engem megkímélnek a látványtól, ezért csak később szólnak róla. Végül sikerül megtalálnunk a megfelelő épületet, ahol kicsit időigényesen ugyan, de roppant segítőkészen, túristákkal kivételzve foglalkoznak velünk, és ami még fontosabb, kapunk három jegyet a 10 óra múlva induló vonatra. Nincs más hátra, mint elütni az időd. Potom 6 órácskára beülünk egy kajáldába, ahol kártyázunk beszélgetünk, időnként falatozunk.
Első benyomás az országról. Nagyon hasonlít Nepálra: riksák, por, szépen oltozott nők, szemét, káosz, szegénység. A nyelv szinte ugyanaz, úgyhogy pár szavas szókincsünk szerencsére itt is használható. Kaja ugyanaz, talán kicsit még fűszeresebb. Az emberek nagyobbak, és kevesebbet mosolyognak, de így is pozitív meglepetés. Elég sok rémtorténetet hallottunk arról, hogy az indiaiak nem hagyják a túristát élni, velünk viszont kedvesek, nem tolakodóak. Persze bámul a nép, de ehhez már egész hozzászoktunk.
Este 10 felé odamegyünk a vágányunkhoz. A hangosbemondó kozli (angolul is), hogy az akármelyik „szuper gyors expressz” 10 órát késik. Na, szép kilátások :) A mi szerelvényünk mindossze két órával marad el az ígért időhoz képest, amit nagy megkonnyebbüléssel veszünk tudomásul. A kovetkező pozitív meglepetés a vonat. Talán utunk során előszor nem a legalsó osztályra veszünk jegyet. Halljuk, olvassuk, hogy az itt őrület. És bizony, amikor bekukkantok a helyjegy nélküli vagonokba... Atya... úr...isten.... Világrekord kísérlet a személyek számát illetően. Nem bánom, hogy az előttünk álló 18 órát emberibb korülmények kozott tolthetjük. Kapunk ágyat, és még így is bűn olcsó az utazás. A hálókocsiban nincsenek fülkék, úgyhogy mint egy nagy család, együtt szuszogunk a háromszintes ágyakon vagy 70-80 emberrel. Az utastársaink itt is kulturáltak, segítőkészek. Úgy néz ki, India kegyes hozzánk, lágyan indít.
Reggel kipihenten ébredünk, és miután még majd egy napot zotyogünk, este 7-re megérkezünk Varanasi vasútállomására. Még le sem szálltunk, de a riksások már megtalálnak. Gyorsan bújjuk a konyvünket, ami ír néhány olyan szállást, akik nem fizetnek extrát a taxisoknak az odaszállított vendégekért. Ez azért fontos, mert az ilyesfajta jutalmat aztán a mi szobaárunkhoz csapják. Megvan a cél: irány a Yogi Lodge. Van szoba, megegyezünk, fürdünk, ledőlünk. Azt már csak másnap vesszük észre, hogy mégiscsak túljártak az eszünkon, mert a Yogi Lodge elé miniatűr betűkkel oda van biggyesztve, hogy „old”, vagyis ez egy másik hotel, ami ellopta jó hírnévnek orvendő társa nevét. Vajon akkor hol vagyunk a térképen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése