A megállóban tudjuk, hogy közel vagyunk, csak nem tudjuk, hogy merre van az arra, vagyis, hogy merre kéne elindulni. El kezdünk kérdezőskodni, de nem sok sikerrel. Mindenki beszél angolul, de valami oknál fogva azonban senki nem vallja be, hogy fogalma sincs. Elég röhej, de még az utca nevét sem tudjuk meg, amin állunk. Lelkesen adják az egymásnak ellentmondó instrukciókat, ami ráadásul az esetek többségében úgy néz ki, hogy menj balra, a kereszteződésnél jobbra, és a második utcánál szállj be egy taxiba, az majd odavisz. A másik típus: menj balra, kb 50 méter múlva lesz egy étterem, ott majd megmondják neked. 7-8 próbálkozás után feladjuk, és magunk silabizáljuk ki az útvonalat (a helyes irányt senki sem javasolta).
Negyed órás séta után eljutunk az áhított múzeumba. A kiállítás a maláj történelmet dolgozza fel, és zseniális. 2-3 órát töltünk el a szépen kivitelezett, interaktív termekben, és a múzeum utáni megszokott tompaság nélkül jövünk el.
Visszavonatozunk a tornyokhoz, hiszen lassan jön a mi időpontunk. A Petronas-nak nevezett ikertornyok a maláj állami olajtársaságnak adnak otthon. A maguk 452 méterével 1996 és 2003 kozott a világ legmagasabb épületei voltak. 88 emelet, 58 gyorslift, a tornyokat 41. és 42. emelet kozott , 170 méter magasságban osszekotő híd. A látogatók erre a hídra mehetnek fel. Mit is lehet erről mondani... Magas. Gyonyorű.
A földszintre visszaérve még megnézünk egy kisfilmet a tornyok építéséről teletűzdelve elképesztő adatokkal a felhasznált acél súlyától kezdve az épületben felhasználható négyzetméterek számáig. Egy csomó nulla...
Még sétálunk egyet a tornyokhoz kapcsolt 6 emeletes bevásárló központban, és tovább ámulunk a fényűzés láttán. Olyan világmárkák töltik meg az emeleteket, amit se Pesten, se Londonban, se sehol nem láttunk még ilyen töménységben. A kirakatokban megint csak egy csomó nulla....
Kilépve óriás eső fogad minket. Vacilálunk egy darabig, aztán úgy döntünk, hogy kirúgunk a hámból és taxiba ülünk. Jó borsos ára van, én szidom is a fejünket. Cserébe azért gyorsan kifaggatjuk a taxisofőrt a kuala lumpuri életről. Lassan áll ossze a kép, hogy jóval jobban élnek itt az emberek, mint a többi délkelet-ázsiai országban. A tornyokban megtudtuk, hogy ennek egyik fő oka, hogy van olajuk. Az átlag keresetek a magyarokhoz hasonlóak, az ország maga viszont jóval olcsóbbnak tűnik. Ez persze első ránézésre van így, nem látunk le mélyebbre. Az azért tuti, hogy van saját gyártású autójuk (proton), forma 1-es versenyzőjük, és asztronautájuk.
Hazaérve megint ágybaájulás van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése