április 17-21. Perhentian Islands/Malajzia (eszti)

Vaciláltunk, hogy éjszaka vagy nappal utazzunk, mert az előbbivel megspóroljuk a szállás költséget, az utóbbival viszont többet látunk a tájból. Mivel érdekesnek ígérkezik a vidék, az utóbbi mellett döntünk.
És valóban. Ahogy átszeljük a maláj félszigetet, hogy meglátogassuk a gyonyorűnek ígérkező Perhentian szigeteket, a kisbuszunk megmássza a középen elterülő hegyvonulatot, és igazi esőerdős szerpentines útban van részünk. 6 óra a buszon, aztán még kb fél a motorcsónakon, és megpillantjuk a célállomásunkat.
Oké. Tudom, hogy már egy csomót írtuk, hogy ez milyen szép, meg az milyen gyonyorű, de ez a kis sziget, ez tényleg a legszebb hely, ahol eddig jártunk.


A víz, a part, tökéletes. Fehér homok, 31 fokos tenger, és mindehhez sikerül egy olyan kis faházikóban bagóért megszállnunk, ami 20 méterre van a víztől.


Az első két napot kb a verandán töltjük, olvasunk meg nézünk ki a fejünkből. A tenger olyan hangosan hullámzik, hogy alig halljuk a filmet, amit este a laptopunkon próbálunk megnézni. Ez elég jó aláfestés a meditálásainkhoz is. Teljes nyugi.
Lehet búvárkodni is, úgyhogy merülünk is egyet. A kis hajó, ami kivisz minket, csak úgy pattog a hullámokon. A víz alatt viszont kicsit csalódottak vagyunk. A szél miatt még 20 méter mélyen is elég zavaros a víz, így viszonylag keveset látunk, de legalább találkozunk első kis rájánkkal. Kb 60 cm-es lehet, és a fenéken szoszmotol :)
A házikónkat két 30 centis gekkóval osztjuk meg váltott műszakban, ők napkozben jönnek be szunyókálni. Először még kicsit méregetjük őket, de hamar megszokjuk a társaságukat. Itt aztán tényleg együtt élnek az emberek az állatokkal. Az egyik reggel pl egy méteres varánusz vár rám a zuhanyzóban :)
Már épp tervezgetjük, hogy továbbállunk, amikor 4 srác (3 svéd és egy amerikai) elhívnak minket snorkellingezni (búvárszemüveges-pipás úszkálás). A délután, amit velük töltünk felülmúlja minden várakozásunkat. Először kihajózunk a világítótoronyhoz, ahol a csónakosunk javasolja, hogy ugorjuk le a tetejéről. Gondolom, viccel, de megmutatja, hogy nem. Bazi magas!! (kb 8 m)
Miután a Miki és egy-két srác túléli a dolgot, én is el kezdek mászni a létrán felfelé. Miki két tanácsa: amikor fent vagyok, már ne gondolkodjak és vigyázzak, hogy talppal érkezzek a vízbe. Az elsőt sikerül megfogadnom, olyannyira, hogy a másodikról nagyjából el is feledkezem, és kb 2 másodperces zuhanás után egy félsegges becsapódással érkezem a vízbe. Az tuti, hogy ezt a hibát kétszer nem követi el az ember :) A fájdalmon sokat javít a két tonna adrenalin.
Kissé lenyugodva aztán felkerülnek a szemüvegek és uszonyok, és a felszínen úszkálva gyonyorkodünk a korallokban és az azt körülnyüzsgő rengeteg színes halban.
Mi már így is nagyon boldogok lennénk a kis túránkkal, de nem is sejtjük, hogy a java még hátra van. A sziget egy másik oldalához kozel újabb csobbanás, itt cápákat kéne keresnünk. Aztán találunk. A vízben toltott fél óra alatt látunk vagy hatot-hétet. Egy-másfél méteres fekete uszonyú cápák (black tip shark - nem vagyok biztos benne, hogy ez a magyar neve). 3-4 méterrel alattunk úsznak olyan méltóságteljesen, hogy mindannyian lenyűgözve próbáljuk követni őket. Gyonyorű szép állatok.
Még próbálnánk feldolgozni a látottakat, amikor találkozunk egy akkora teknőssel, hogy el se akarom hinni. 1,2 méteresre tippeljük. Én nem is tudtam, hogy meg tudnak nőni ekkorára. Ott úszik kozottunk, néha felmegy levegőt venni. Nem nagyon zavarjuk, komótosan evezget, amíg mi teljes extázisban próbálunk lépést tartani vele. Borzasztó kedves feje van :) Aztán egyszercsak megun minket, és meglepő sebességgel egy másodperc alatt eltűnik.
Hát az tuti, hogy erre nem számítottunk, amikor elindultunk halacskát nézni. Este aztán a parton örülünk a szerencsénknek a srácokkal, jó kis este kerekedik belőle. Olyannyira, hogy reménytelennek tűnik, hogy rajta legyünk a kora reggeli hajón, úgyhogy úgy döntünk, maradunk még egy napot. Még egy nap a verandán. Nem nagyon bánjuk :)