21-26.június Jakarta (Java)/Indonézia (eszti, miki)

Eszti:
Jakarta Indonézia fővárosa, kb 15 millió lakossal. Sok rosszat hallottunk róla: hogy kaotikus, piszkos, nagyon rossz a kozbiztonság, és nem túl sok a látnivaló. Eredetileg csak egy-két napot terveztünk itt maradni, de ez megváltozott.


Kb. 2 hónappal ezelőtt, még Malajziában megszálltunk egy srácnál Kuala Lumpurban, aki aikidozot. Sokat mesélt a harcművészetről, és mutatott is néhány felvételt, amin az indonéz mestere olyan dolgokat csinált, amit a szemünk nem értett. Mikor megtudta, hogy megyünk Indonéziába, felvette a kapcsolatot a mesterrel, hogy megnézhessünk néhány edzést. Hakim sensei és a felesége, nem csak azt ajánlják fel, hogy bekukkanthatunk hozzájuk, hanem hogy náluk lakhatunk egy hétig és velük edzhetünk minden nap.
Fáradtan, de izgatottan érkezünk a jakartai pályaudvarra. Hakim sensei és Shanti már ott várnak, és innentől kezdve egy héten keresztül velünk vannak. Soha életünkben nem volt részünk ilyen vendégszeretetben. Amikor nincs edzés, akkor megpróbálják megmutatni a várost, elvisznek batikolni, a legkülonfélébb helyekre enni, és fáradhatatlanul válaszolnak a 10000 kérdésünkre.




Nagyon ritkán hagyják, hogy bármit is fizessünk. Rengeteget tanulunk tőlük az Aikido-ról, Indonéziáról, és mivel mélyen vallásos muszlimok, így az iszlámról is. Próbáljuk szavakban kifejezni a hálánkat, de nem nagyon lehetséges. Hakim sensei 5, a felesége 3 danos aikido mester, évekig részt vettek az indonéz hadsereg kulonleges alakulatának képzésében, számos országba járnak tanítani, 23 edzőtermük van, és a világ legszerényebb emberei.
Bárcsak le tudnám írni, amit ezalatt a 6 nap alatt tanultunk. Olyan szép dolgokat hallunk és tapasztalunk meg, ami sok mindent megváltoztat azzal kapcsolatban, ahogyan a világot látjuk.
Hát dióhéjban: az aikido nem kuzdelemről, hanem elfogadásról szól. Te nem támadsz meg másokat, aki megtámad téged, annak nem ellenállsz, hanem az ő energiáját elfogadva, azt felhasználva eltereled, anélkül, hogy megpróbálnál kárt tenni benne. Ez talán elsőre kicsit mézes humbuknak tűnik, és nem is biztos, hogy szerencsés ennyire rovidített verzíóba sűríteni, bár másfelől meg a lényeg tényleg ilyen egyszerű.
Hat nap alatt nyolc edzésen veszünk részt. A tapasztalataink megdobbentően sok helyen találkoznak azzal, amit a meditáció nyújt nekünk. Számtalan alkalommal látjuk, saját bőrünkon érezzük, hogy a szép szavak mogott igazság rejlik. Leglátványosabb példája ennek, amikor a mester a felé haladó támadót anélkül dobja el, hogy az hozzáért volna. Velünk is megtorténik. Hakim sensei megkér,hogy ragadjam meg a csuklóját, de mielőtt odaérnék, azon veszem észre magam, hogy a foldon vagyok, és nem is értem, hogy mi tortént. A youtube-on egyébként van fent pár felvétel, ez az egyik: http://www.youtube.com/watch?v=F6BBFbV0SWI&feature=related
Ez az intenzív hét elegendő arra, hogy megértsünk egy keveset az alapokból. És valóban, amikor megfelelő a koncentrációm, a Mikit is sikerül minden erőfeszítés nélkül foldre vinnem, hiába próbál ellenállni. Az egész nem a fizikai erőről szól. Az edzések végére olyan nyugodtság, jó érzés uralkodik el rajtunk, akár csak a meditáció után. De szerencsések is vagyunk...
Az egyik edzés a miniszterelnok helyettes házában van, egy gyonyorű márvány teremben. Akárhányszor egymásra nézünk a Mikivel, elrohogjük magunkat – hogy a francba kerültünk mi ide ?! :)

Indonézia nemzeti küzdősportja a szilat. Mivel a holland elnyomás alatt tiltott volt a gyakorlása, mai napig éjszakai edzéseken adják át az emberek a tudást egymásnak, úgy hogy sokszor még a falu lakói sem tudják, hogy kik azok, akik képzésben részesülnek. Hakim sensei szerint a szilat és az aikido kozott sok a hasonlóság, így kapcsolatban áll néhány szilat mesterrel. Miután engedélyt kér tőlük, elvisz minket egy ilyen éjszakai edzésre. Sotét irodaépület, ablak nélküli emelet, 10-15 fekete ruhás férfi. Az edzés egész éjjel tart. Esznek-isznak, mindenki cigizik, aztán néha felpattannak, és olyan gyakorlatokat mutatnak be, hogy megint csak leesik az állunk. Mindenki nevet, az aikidó vidám szelleme itt is megtalálható. Amikor a 70 éves bácsi gond nélkül eltolja a Mikit, majd megfullad a nevetéstől :) Aztán jon még egy reiki mester is, aki szinté olyan dolgokat mond és csinál velünk, hogy kénytelenek vagyunk újra gondolni, a világhoz való hozzáállásunkkat...
Szombaton házigazdáink elvisznek minket egy esküvőre is. Kapunk tradicionális indonéz ruhákat, a Miki Shanti nagymamája által festett inget visel, én a pár hónapja eltávozott édesanyja szoknyáját kapom meg. Próbáljuk megbecsülni magunkat. Az indonéz szertartás nagyon érdekes, házigazdáink folyamatosan fordítanak nekünk. A vőlegény bemutatja azokat az értéktárgyakat, amiket a menyasszony családja kért a lányért, aztán szép fogadalom és nagy boldogság. Fehér emberként megint érdekességek vagyunk, legalább annyi szempár van rajtunk, mint a házasulandókon :)



Fotózkodunk az ifjú párral, aztán indulás. Esküvő ide vagy oda, edzés van :)
A hét végén igen nehéz a búcsú. Mintha még nem tettek volna értünk eleget, házigazdáink hajnal 2-kor felkelnek, hogy reggelit készítsenek a korai gépünk előtt, és el tudjunk koszonni egymástól. Én úgy meg vagyok hatódva, hogy kb két épkézláb szót nem tudok mondani...
Nagyon-nagyon reméljük, hogy idővel nem fogunk ráfelejteni az itt tanultakra, és magunkkal tudjuk vinni ezt az új ajándékot, amit olyan nagy kedvességgel adtak át nekünk.

Miki:
Az Indonéz főváros utunk egyik legemlékezetesebb és legszebb élményét adja. Nem is olyan konnyű leírni, hogy mi tortént az itt eltoltott egy hét alatt. A nálunk csupán pár évvel idősebb házigazdáink feltétel nélküli elfogadása, torődése és tudása mellé olyan egyszerűség párosul, amilyennel még soha nem találkoztnk. Az ot danos mester olyan szerényen, majdnem esetlenül jár-kel civilben, hogy leginkább egy nagyra nőtt kisiskolás jut róla az ember eszébe. Amikor azonban belép a dojo-ba, szinte tapintani lehet a tiszteletet, ahogy tanítványai mély áhitattal hajtanak fejet. Kozülük tobben is más mestertől vettek búcsút, hogy tőle tanulhassanak.
Megpróbálom leírni, amit én felfogtam (leginkább elméletben) az általa képviselt Aikido szellemiségéből. A spirituális alapokra épülő harcművészet, ahogy az Eszti is írta, nem az ellenfél legyőzéséről szól. Igazából itt nincs is ellenfél, csak partner. Az ő szerepe, hogy segít gyakorlás által rávilágítani saját fizikális és személyiségbeli korlátainkra. Minden gyakorlatot párban végzünk, minden gyakorlat után párt cserélünk. A kezdők (azaz mi :) ) már az első edzésen együtt gyakorolnak az olyan haladókkal, akik akár 10-15 éve Aikidóznak. A gyakorlatokat indulatból, erőből nem is lehet megcsinálni. Az edzések alatt a teljes koncentráció és nyugodtság a legnagyobb biztositéka a gyakorlatok helyességének. A partnerünk felé elfogadással és szeretettel kozelítünk, szinte saját testünk, sőt személyiségünk kiterjesztéseként próbáljuk meg őt érzékelni. Már ez is nagyon megdobbentő, nem hogy az, hogy a gyakorlatok szinte semmilyen fizikális erőfeszítést nem igényelnek. Elég meredeken hangzik, és sokszor mi is értetlenül álltunk a dolgok előtt.
A két órás edzés után a meditációhoz hasonló nyugodságot érzem, amiről beszélgettünk is Hakim mesterrel. Szerinte az aikidot úgy is fel lehet fogni, mint egy párban végzett meditációs gyakorlatot. Tényleg az egyszerűbb gyakorlatoknál, ahol nincs sok mozgás, jól tudjuk használni a meditációs „tapasztalatainkat”. Edzések után még egymáson gyakorlunk az Esztivel, hogy jobban megértsük, pontosabban elhiggyük a mozdulatok egyszerűségét és hatékonyságát.
Házigazdáinkkal toltott esti beszélgetések sokat segítettek megérteni és az edzőtermen kívülre vinni az aikidot. Megtudtuk, hogy a dojoban végzett gyakorlatok eszkozok a jellem fejlődéséhez, a világ és magunk jobb, mélyebb megértéséhez. Az aikido magas spirituális értékeket kovet, amiről nálam sokkal jobban írnak a http://hu.wikipedia.org/wiki/Aikid%C3%B3 oldalon.
Hakim és Shanti szuper példája annak, hogyan lehet valami szépnek a szellemiségében élni úgy, hogy az harmóniában legyen a hétkoznapokkal is. Remélem, hogy sikerül ezekből minnél tobbet megértenünk és megőriznünk.