junius 7-12. Bali/Indonézia (eszti)

Bali, a meglepetések szigete. A fejünkben egy nyaralókozpont képe él luxus szállodákkal, éttermekkel, ahol Indonézia jellegzetességeit csak elvétve lehet felfedezni. Jaj, de nagyot tévedtünk! Bali gyonyorű rízsfoldjei, 3000 m magas vulkánja, érintetlen tengerpartjai, csendes kis falvai, mindent átszövő kultúrája és vallása folyamatosan lenyűgöz minket.
5 napra robogót bérlünk (600Ft/nap), hogy felfedezzük a szigetet. Megnézünk jó pár híres templomot és túrista látványosságot, de sokszor csak hagyjuk, hogy vezessen az út, és eltévedve is csodákra lelünk. Amint magunk mogott hagyjuk a túrista központokat, az emberek már nem csak potenciális vásárlót látnak bennünk, kedves, őszinte mosolyokkal találkozunk. Nagyon-nagyon sok szépet látunk.
Meséljenek a képek :)












A motorozás. A forgalom kaotikus, mindenki előz mindenkit, mint az ordog, a városokban robogók százai kerülgetik egymást. Ennek is koszonhetően néhány óra motorozás után úgy nézünk ki, mintha szenet lapátoltunk volna, a szemüvegünk helyét kivéve fekete kosz fedi az arcunk. Ezt általában a délutáni órias eső mossa le, ugyanis sikerül három napon is szarrá áznunk. (A mogottünk álló írországi évek dacára a „szarrá ázás” totálisan új értelmet nyer :) ). Olyan zuhékat kapunk el, hogy néha 20-30 cm-es vízben gázolunk az úton. A sisakunkról hiányzik a plexi, mire hazaérünk a szemünk úgy néz ki, mintha az egész napot az uszodában toltottük volna.

Esténként Ubudba visszaérve régi és új barátokkal vacsorázunk. Újra találkozunk Rozeliennel, a belga lánnyal, akivel Szumátrán utaztunk együtt, és az ír párossal is, akikkel pár napja a Balira tartó hajón ismerkedtünk meg. Sokat beszélgetünk egy tengerbiológus portugál sráccal, aki búvároktatóként dolgozik. Addig beszélgetünk vele, míg végül elvitetjük magunkat búvárkodni :)
Két óra száguldás után (Bruno korábban motorversenyző is volt :) ) megérkezünk merülésünk színhelyére. A víz csendes, a felszín mit sem sejtet arról, hogy kozel a parthoz egy 1942-ben elsüllyedt 120 m-es amerikai hajó nyugszik. Felszerelkezünk, és ezúttal a egyszerüen besétálunk a partról. Brunonak koszonhetően gyorstalpalóban elvégezzük a mélymerüléshez szükséges kevéske elméletet, és így leúszhatunk a roncs aljáig, ami 30 m mélyen fekszik. Az oldalán fekvő hajót mindenhol korall fedi, és olyan színes élővilágnak ad otthont, amilyet még Thaifoldon sem láttunk. Ezer színben pompázó trópusi halak, egy állandó lakónak számító másfél méteres barrakuda, rengeteg apró kis rák, kagyló, féreg és csomó dolog, amiről azt sem tudom, hogy novény-e vagy állat. Leírhatatlan...
Egy trigger fish (sajnos nem tudom a magyar nevét) be is támad minket, de koszonhetően a thaifoldi tapasztalatoknak, nem várjuk meg, hogy barátkozni akar-e, és kiúszunk a területéről. A roncs belül egy oszlopcsarnokra emlékeztet, a kozte úszkáló sokszor fél méteres halakkal az egész totál szürrelális. Ahogy mi is beúszunk kozéjük, olyan, mintha egy álomban lennénk. Tényleg leírhatatlan :)




Még egy dolog, amit Bali ad nekünk, és amiről külon említést tennék, az egy tengerpart. Szintén motorral tévelyegve lelünk rá. Vagy 10 km hosszú, sehol egy lélek, se ház, se étterem, se bodega, se semmi. Fák, fekete homok, és a víz. Az utolsó hely, ahol ezt elképzelhetőnek tartottam volna, az Bali. Mindenesetre néhány órára olyanok vagyunk, mint a gyerekek. Fürdőruha nuku, rohangálás a vízből ki-be, ugrándozás a hullámokkal, homovár, homokcsata, stb. Két kutya a szemtanúnk :)
Koszonjük Bali!!