junius 29-július 03 Perhentian/Malájzia (miki)

A napok múltával a helyi túristák száma csökken. Később egy beszélgetás során megtudjuk, hogy a Covid miatti lezárások és egy azt tetéző alkohol árusítási korlátozás miatt az itteniek a hazai túrizmusban kerestek megoldást. Jönnek is szép számmal a helyi kötéposztálybeliek. Jellemzően péntektől vasárnapig tart a vízi charter kiruccanás. Péntek reggel elözönlik a feketeruhás fiúk-lányok a partot, hogy aztán felszippantsa őket is a búvároktató, csonakázó helyek vagy az éttermek valamelyike.

Az itt töltött harmadik napon átsétálunk a sziget túloldalára. Az útra a majmokkal való találkozásra felkészülve felfegyverkezünk. Nem mondom, hogy félelmetes látványt nyújt kis seregünk, de reméljük, hogy a majmok nem röhögnek ki minket, ha meglátnak. 

Nem tudom, hogy kinek a szerencséje, de ez alkalommal nem keresztezzük egymás útjait. Átérve örömmel tapasztaljuk, hogy a kis part nagy része még dél körül is pálmafák árnyékába burkolódzik. Ezen felbuzdulva követjük a part menti kis ösvényt. A következő órákban kis őserdei túrában van részünk. Gekkók, varánuszok, mókusok és lepkék kísérik utunkat. Átsétálunk néhány szebb napokat látott elhagyott szálláshelyen, fürdünk egy privát miniparton, majd találunk egy idilli helyet, ahol a nap hátralévő részében snorkelezünk, csigákat, kagylókat gyűjtünk.

Pár nappal később teszünk egy túrát a sziget másik felében is, ahol olyan sürű az erdő, hogy a kis ösvényt is könnyű szem elől téveszteni. 

Samu talál egy viszonylag nagy levedlett kígyóbőrt, amit relikviaként viszünk tovább magunkkal. 

A kis térképünk alapján nem gondoltuk, hogy egy emelkedőkkel teli, kacskaringós mini teljesítménytúra vár ránk. A 40 fokos hőségben megtett út végén nem várt jutalomban részesülünk. Egy mesebeli szállás a tengerparton túristák nélkül. Kötélből és deszkákból eszkábált óriáshinták, egy hatalmas tigrisre emlékeztető óriásmacska és a pálmfákról kókuszt falatozó fürge mókusok a társaságunk a helyet üzemeltető családon kívül. Egy gyors ebéd és már a parton vagyunk. Leírhatatlan szépségű a korallok és halak sokszínűsége. Samuval órákat töltünk a vízben, ahol 6-7 méteres mélyégben is tisztán látni minden részletet. Nem is nagyon akarunk elmenni innen, végül a visszautat csónakkal tesszük meg. 

Sörivő barátaimnak írom: kapaszkodjatok, de egy kis dobozos sör majdnem 1000 magyar forintnak megfelelő összeget kérnek mosolyogva. Ehhez még hozzáveszem, hogy szerintem ezek nagyrésze a közeli Thaiföldről érkezik kishajókon a kékhatáron ennek töredékéért, akkor kicsit savanyú lesz a szigeti sör íze. Na, de ennyit erről. A paradicsomban nem illik panaszkodni :)

A keret nélküli napok gyorsan telnek. Nem várt izgalmakat csak a szállásunkra betolakodó majmok jelentenek, akik terrorizálják az embereket bármilyen ételnek vélt tárgyért. Egyszer az egyik támadást egy dárdaként használt partvissal sikerült visszaverni. Ezek a hosszúfakó makákók nagyon agresszívak a szigeten. Nem emlékszem, hogy legutóbbí látogatásunkkor itt lettek volna. Jobban belegondolva érdekes, hogy hogy jutthattak egy ilyen kis szigetre...

A tengerparton Gitta folytatja az integetést, és össze is barátkozik egy helyi családdal. Egy idő után mi is társulunk a közös homokvárépítéshez. Jók ezek a dolgok, amik olyan egyszerűen összekötik az embereket. Egy hét után fájó szívvel veszünk búcsút a szigettől, annak reményében, hogy a gyerekeink a távoli jövőben idősotthon helyett inkább ide hoznak minket:)