július 11-13. Cat Ba (Ha Long Bay) / Vietnám (eszti)

Az öböl, ahova igyekszünk, világhíres a tengerből kiálló, gravitációval dacoló mészkőszikláiról. A területet az UNESCO a világörökség részének nyilvánította, valamint a világ 8. csodájaként is szokták emlegetni. Jó a marketingje, na :) És hát bizony-bizony, mi is nagyon várjuk, hogy eljussunk ide. Már a buszon ülünk, amikor a „kalauz” kérdi, hogy melyik hotelnél rakjanak le minket. Mondjuk, olyanunk még nincs (gondoltuk, megérkezve felmérjük a helyzetet), csak rakjanak le a központban. Leraknak...

Hát jaj! Helyi tömegturizmus, Siófok a köbön. Elképesztő emberáradat, neon, műanyag, polipokkal tömött giga akváriumok, harsogó diszkózene. 

Oké, ezt benéztük. Sikerül gyorsan kihátrálnunk, és a városon kívül szállást találnunk egy jó kis helyen, noha így kénytelenek vagyunk taxit fizetni. Azért bírható. Este a szállásadóink segítségével jelentkezünk egy napos hajóútra, ami bejárja az öblöt. Kissé tartok tőle, hogy hozzácsapnak minket is egy „siófoki diszkóhajóhoz”, és sorban állunk majd, hogy megnézzünk egy-egy sziklát. Bár a kikötőben még erre utalnak a jelek, amint kihajózunk, beszippant minket a csoda. A mi szerencsénk, hogy a vietnámiak nem szeretik a tűző napot, így az utasok az árnyékba húzódva figyelik a tájat, a legénységnek pedig semmi kifogása az ellen, hogy kiüljünk a hajó orrára.

Nem tudom, hogy képekkel mennyire tudom visszaadni azt, amit látunk, de bizony nekünk elakad a lélegzetünk. Samuval együtt könnyezünk. Órákon át szeljük a habokat a mészkő óriások között. Utunk úszó falvak, kis halászhajók és fejünk felett köröző sasok között vezet.

Ebéd tájékán kikötünk egy kis lakatlan öbölben, ahol kajakokat kapunk, hogy azzal járjuk be a környéket. A tenger néhol alagutat mosott az óriási sziklák alatt, ahol szintén át lehet evezni. Egyszerűen legyűgöző!

Visszatérve a hajóra, kapunk enni. Vega létünkre sajnos a főként halból, rákból és medúzából álló ebédet nem tudjuk kellőképpen értékelni, de azért csak jól lakunk ezzel-azzal.

Hazafelé még megáll a hajónk egy apró homokos parton, ahol fürdeni is lehet, illetve miután picit visszatolat, a hajó tetejéről a vízbe ugrálni. Az a néhány belga srác, aki vállalkozik rá, a huszas évei elején jár. Mi is ugrunk párat a régi idők emlékére (#40 is the new 20 :). Egyik legcsodálatosabb napunkat zárva érünk haza. 

Este rájövünk, hogy még mindig fogalmunk sincs, hogy merre akarunk menni, és lassan kicsit utána kéne olvasnunk a dolgoknak. A tervezést segíti, hogy jó kis szállásunknak köszönhetően végre tudunk más utazókkal is beszélgetni. A belga ugráló srácokról kiderül, hogy cserkészek, akik egész évben pénzt gyűjtöttek, hogy aztán Vietnámban néhány családnak víztartályokat építsenek, most a munka utáni pihenésüket töltik.

Hanoi ugyan nagyon izgalmas volt a gyerekeknek, de mivel kb egy percre sem tudtuk elengedni a kezüket, már nagyon jól jön egy semmittevős nap, amikor szabadon rohangálhatnak. Víz, homok, kagylók, szaladgálás a monszuni esőben, gekkó kergetés és botsáska gyűjtés. Közben mi is kitaláljuk, hogy merre tovább, jól esik nyugiban olvasni.

Délután azért Miki kibérel egy robogót, és a gyerekekkel (egyesével :) bejárja a sziget egy részét. Sajnos én még sosem vezettem robogót, és nem merem bevállalni, hogy itt tanuljam meg valamelyik gyerekkel a hátam mögött. A szállásadónk persze bíztat, hogy négyen is felférünk egyre motoron, de úgy érezzük, ehhez még kicsit akklimatizálódnunk kell :)

Reggel visszaindulunk a fővárosba, hogy onnan folytassuk utunkat délnek. Az buszon Gitta már nem is mellénk ül, hanem újdonsült vietnámi barátja mellé. Néha fordítok nekik kicsit, de nagyon jól elvannak anélkül is. Úgy néz ki, itthon érzi magát :)