A helyiek minednfelé róják a koroket és egyik kezükkel az imakerekeket forgatják, míg a másikban vagy füzért morzsolnak, vagy a saját kézi imahengerüket porgetik. Eleggé ’Hét év Tibetben’ a feeling. A templomokban megcsodálhatjuk a tibeti buddhista művészet színes és fantáziadús világát. Érdekes a falakra festett férfi és a félmesztelen női buddhákat egymás mellett látni. Az utóbbi abszolút helyi sajátosság. Ha jól tudom ez a emberi természet női és férfi részének egyensúlyát hivatott ábrázolni. A vezetőnkből harapófogóval kell minden infot kicsikarni, így sok kérdés megválaszolatlan marad. Azt azért megtudjuk,hogy az itt látott remekművek majd mindegyike új, merthogy a kínai seregek az eredetieket vagy az 50-es években, vagy kultúrális forradalom alatt lerombolták. Később azt is megtudjuk, hogy a tibeti szerzetesek élete csak mobiltelefonnal teljes. Sokuk még a templomban is telefonál, zenét hallgat vagy egyszerüen játszik a mobilján. Mindekozben a fényképező túristáktól pénz vesznek el, vagy gyűjtik ossze a mindenfelé heverő adománypénzeket, esetleg a jakvaj gyergyákat rendezgetik.
A nap további részében várost nézegetünk.
Majdnem moziba is megyünk, amit csak a jegyeladó mínuszos kommunikációs képessége hiusít meg. Hosszú próbálkozás után sem tudunk rájonni, hogy mit játszanak, pedig még képeket is csinálunk a plakátokról. Végül a holgy háta mogott lévő, számunkra érthetetlen filmcímekre mutogatunk, de ez sem segít. A dubliniaknak azért szeretnénk egy kis csemegével kedveskeni - "My lovely horse" címmel:
Meglepetésünkre találunk egy muszlim negyedet, mecsettel. Zárásként naplementét nézünk egy hegy tetejéről .
A szállásra visszatérve megtudjuk, hogy van a városban egy helyi mulatóhely. Este tíz óra korül oten beülünk egy sorre, de persze ilyen konnyen nem ússzuk meg a dolgot. A társaság egy kis asztal koré kuporodik. A pincérlányok kihozzák soreinket, kis roviditalos pohárkák társaságában. Nemcsak, hogy kitoltik az italt, de még a poharakat is a kezünkbe nyomják, és jelzik, hogy itt az idő a koccintásra. A helyi szokásnak megfelelően mindenki egy kortyra lehúzza a sort, és megmutatja a tobbieknek az üres poharat. A pincéreink mosolyogva nyugtázzák, hogy jól megtanultuk az első leckét, és már a másodikat toltik poharainba. A tempó nem lassul, egész este egymással és a helyiekkel ürítjük Barbie-poharainkat. Kozben a színpadon táncos-énekes produkciókat figyelünk. A recept nem túl bonyolult, de nagyon vidám. Tradícionális tibeti nóták alá szintetizátor alap és sor adja meg a hangulatot. Éjfél korül a helyiek kezdenek felszivárogni a színpadra és együtt, korben táncolni. Ahogy tellik az idő, úgy nő a résztvevők és koreik száma. Egy óra korül nekünk is megjon a kedvünk (így a nagyon szorgos felszolgálók elől is igazoltan léphetünk le egy időre) és ropjuk a tibeti-csárdást. Az egyébként nagyon vidám estére kijózanító hatással van a kínai ügynokok jelenléte (aminek, hátteréről majd egy másik bejegyzében írunk majd). Négy maguk által helyinek mondott, de nagyon jól oltozott alak, meglepő magabiztosággal és angolsággal kezdi szídni a kínai rendszert és az elnyomást, mikozben maguk kozott nem tibetiül, hanem kínaiul beszélnek. Egy idő után próbálunk eltávolodni tőlük, de nem konnyű. Kozben látjuk, hogy a helyiek már nem annyira barátságosak velünk, és csak félszemmel, de figyelik az eseményeket. Főleg Gilust próbálják bevonni a társaságukba. Végül feladják és elkoszonnek, de ugyanabban a pillanatban a másik oldalunkra leül két figura, akik más módszerrel, de onnan folytatják az agitálást, ahol az eloző társaság abba hagyta.
Ennek ellenére jól mulatunk, bár sajnáljuk a helyieket, sejtve, hogy mi mehet itt a felszín alatt. 3 korül visszasétálunk a hotelba aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése