augusztus 4-6. Melaka / Malájzia (eszti)

Hanoi-i kis lakásunk egyik szomszédját még előző este megkérjük, hogy a ház rácskapuját nyissa ki nekünk hajnali f5-kor. Szerencsére a néni reggel álmosan, de pontosan botorkál ki, hogy utunkra engedjen minket. Nagyon megköszönjük neki a korai kelést, Vietnámnak pedig az elmúlt egy hónapot, aztán nekiindulunk maratoni utazásunknak.

Két taxi, két repülő és két távolsági busz a menü egy csomó sorban állással megfűszerezve. A végén már mindent be kell vessünk a gyerekeknél: színezők, mesék, nyalókák és Honda-számlálás az autópályán. Este 8-ra hulla fáradtan, de megérkezünk Malájziába, azon belül is Melakába. Ez most tényleg kimerítő volt, így ablaktalan, csupa kosz kis szobánkban olyan édesen alszunk mind, mint a bunda. Ablak híján a reggeli fény sem ébreszt, a nagyobb fele eltelik a délelőttnek, mire kidugjuk az orrunkat a szállásról.

A környék, ahol lakunk, nem éppen magával ragadó, Melaka elsőre egy kissé modern, kissé koszos és kissé unalmas városnak tűnik, ráadásul minden zárva van, ahol ehetnénk valamit. Aztán eszünkbe jut, hogy persze péntek van, Malájziában ez a pihenőnap, hát így jártunk. Sejtjük, hogy a belváros azért nem aludt el, így sétálunk a megfelelő irányba, és szerencsére a kis tradicionális házak közé beérve nagyot változik a hangulat. Találunk egy lepattant reggeliző helyet, ahol, mint megtudjuk, három generáció óta ugyanaz a család keni reggelente a kókuszlekváros pirítósokat, és teszi a kis asztalokra a mellé járó csodálatos kávét. A 71 éves néni, aki kiszolgál minket, fülig érő szájjal meséli, hogy minden nap itt dolgozik, de annyi baj legyen, mert esténként jár karaoke-zni, úgyhogy akad szórakozás is bőven. A recept működik, visszajáró vendégek leszünk:)

Melaka már sok száz évvel ezelőtt is fontos kikötő város volt, Kínából és Indiából is folyamatosan érkeztek ide a kereskedőhajók. Európai jószokáshoz híven az 1500-as években a portugálok, később a hollandok, majd az angolok is saját irányításuk alá vették a helyet. A belváros apró, sokszor 3-400 éves házai magukon őrzik ezen keveredés jegyeit. Indiai és kínai templomok, japán teraszos házak és az apró utcák falait díszítő jelenkori grafitik teszik még érdekesebbé ezt a valahol mégis egységesnek tűnő kavalkádot.

Nehezen hagytuk Vietnámot magunk mögött, kicsit fájó szívvel tértünk vissza Malajziába, most mégis teljes lelkesedéssel barangolunk az utcákon, magával ragad a hely hangulata. A belvárost átszelő kis csatorna partján újra látunk varánuszokat, ami szintén növeli az összhangulatot. Sétálgatás, fotózás, játszóterezés, indiai negyedben vacsora – mindenki boldog :)

Vidámságunkat fokozzák a kis utcákon száguldó biciklis riksák. Díszítésük egyszerűen fokozhatatlan! Csillogó füzérek, villogó pókemberek, rikító Disney figurák csüngenek minden szegletükből, ráadásul egy nagy hangfalat is rájuk szereltek, amiből fülsüketítően döngenek a csodás pop slágerek. Természetesen az egymás mellett haladó járgányokból párhuzamosan teljesen más zene visít. Annyira borzalmas az egész, hogy már zseniális, minden alkalommal nevetni kell.

Második nap délután elmegyünk egy múzeumba is, ahol megnézünk néhány érdekes kiállítást, többek között a tradicionális maláj játékszerekről és a különböző kultúrák szépségideáljairól.

A végén még egy kis meteorit kiállításra is bejutunk. Én sose láttam még meteoritot, így teljesen elvarázsol a dolog. Vannak itt bőrönd nagyságú kövek, sőt, apróbb méretű meteorit darabok, amiket meg is foghatunk. Ahogy kezemben tartom ezt a világűr egy más szegletéből érkezett kavicsot, érdekes élményben van részem. Átjár, hogy mi (te, én, a csatorna partján napozó varánusz és ez a kitudjahonnanjött kő is) egyek voltunk hajdanán, most éppen ilyen formát öntöttünk erre a pillanatnyi időre, de ez csak egy villanás, és már folyunk is tovább, hogy máshol, másképp üssük fel a fejünket ebben az átláthatatlanul komplex, mégis gyönyörű világban. Bár ügyesebben le tudnám ezt írni! Mindenesetre én könnyek között hagyom el a múzeumot, nem győzöm a gyerekeket nyugtatni, hogy semmi bajom, csak jó ennek a világnak a része lenni.