A szentestét egy kis bejgli és pálinka kíséretében a Goára tartó éjszakai buszon töltjük. Az egyik megállónál gyújtok egy kis gyertyát, de az igazat megvallva, már sokkal inkább a közeledő tenger és bulik járnak a fejünkben :)
14 órányi józan ész határait súroló száguldás után megérkezünk Mapusába. Itt a Mikivel már negyedjére járunk, mivel ez az észak-goai csomópont a tengerparti falvakhoz. A taxisoknak esélyük sincs :) Átsétálunk a helyi a buszmegállóba, ahol egy kicsit figyeljük az életet, elugrunk egy-két kamikaze busz elől, aztán felszállunk az első Anjunába tartó buszra.
Szállás tekintetében óriás mázlink van, mivel a főszezon csúcsán érkezve sikerül egy tök jó kis szobát, normális áron kivennünk.
Zuhany, reggeli a szokásos helyen (Goára haza jár az ember :) - Roncsfilm), aztán irány a part. Nem sokat változtak a dolgok tavaly óta. Csodálatos tengervíz, árusok hada és goa trance a hangszórókból. A parton egymást érik a hol egyszerűbb, hol szofisztikáltabb helyek, ahol lehet enni, inni, este pedig bulizni.
Úgy tapasztaljuk, tavaly óta sokat nőtt az indiai turisták aránya, a gazdag helyi fiatalok ezrével lófrálnak a parton. Rengetegen utaznak le Delhiből illetve fel Bengaluruból, ahol virágzik a komputer ipar, hogy itt töltsék a karácsonyt és a szilvesztert. Ez persze nekik kb. annyira saját ünnepük, mint nekünk otthon Valentin nap... Egy felől örülünk, hogy nem csak a nyugati turisták engedhetik meg maguknak, hogy nyaraljanak, másfelől azért néha fárasztó, ahogy az indiai férfiak tömegesen nyomulnak. Vicces, ahogy a „tengert” fotózzák, aztán valahogy mégis mindig a turista lányok kerülnek lencsevégre. Ami miatt ez már nem mindig olyan vicces, hogy esti bulikban 100 emberből mondjuk 86 indiai férfi, aki be akar csajozni.
És hát mit is írhatnék, hogyan telik itt ez az egy hét. Rengeteget nevetünk, olvasunk, kártyázunk, jókat eszünk, sörözünk, esténként meg hol dumálunk, hol ropjuk reggelig. Egyszer sikerül egy kis kirándulást tennünk a szomszéd faluba, ahol nagyot sétálunk a halászok kikötőjében, illetve a portugálok által épített erődben, de ha őszinte akarok lenni, akkor nem sok erőfeszítést teszünk, úgy általában semmilyen tekintetben :)
Az utolsó esték egyikén Zoli megismerkedik két bhutáni hölggyel. A történet egészen egyedi. Kezdjük ott, hogy Ázsiában a nők nem utaznak egyedül. Talán egy-két japán lánnyal találkozni, de egy olyan elzárt országból, mint Bhután, függetlenül utazó nőket látni, egészen kivételes dolog. Aztán kiderül, hogy egyikük programozó a másikuk forgatókönyv író :) Ilyen nincs :) Ők pedig hihetetlen kedvesek, figyelmesek, egy élmény velük beszélgetni. Egyikőjük meg is hív minket Bhutánba. Mi tudjuk, hogy az a világ egyik legdrágább turista célpontja, ahhoz, hogy oda belépj, naponta 50E forintot kell fizetned, ami persze nekünk esélytelen. Azért ő is, mi is futunk egy-két kort, de abban maradunk, hogy még gyűjtünk egy kis pénzt, mielőtt meglátogatjuk :)
A szilveszternek jól megmutatjuk :) Mikivel a reggeli napsütésben, 8 óra körül battyogunk hazafelé. Ja, mezítláb, mivel valaki az éjszaka folyamán véletlenül az én papucsomban ment haza :)
Egyszerre áldjuk és átkozzuk az eszünket, hogy előre megvettük a buszjegyünket, ami nem kis önismeretről tesz tanúbizonyságot :). Másodikán már tudjuk, ha nem lenne meg az esti jegy, tuti nem tudnánk elhagyni a tengerpartot, és India felfedezését is határozatlan időre elhalasztanánk. Szerencsére azonban előrelátóak voltunk, így nagy nehezen, de sikerül elhagynunk Goát...
Az tuti, hogy még sokat fogjuk emlegetni :)
14 órányi józan ész határait súroló száguldás után megérkezünk Mapusába. Itt a Mikivel már negyedjére járunk, mivel ez az észak-goai csomópont a tengerparti falvakhoz. A taxisoknak esélyük sincs :) Átsétálunk a helyi a buszmegállóba, ahol egy kicsit figyeljük az életet, elugrunk egy-két kamikaze busz elől, aztán felszállunk az első Anjunába tartó buszra.
Szállás tekintetében óriás mázlink van, mivel a főszezon csúcsán érkezve sikerül egy tök jó kis szobát, normális áron kivennünk.
Zuhany, reggeli a szokásos helyen (Goára haza jár az ember :) - Roncsfilm), aztán irány a part. Nem sokat változtak a dolgok tavaly óta. Csodálatos tengervíz, árusok hada és goa trance a hangszórókból. A parton egymást érik a hol egyszerűbb, hol szofisztikáltabb helyek, ahol lehet enni, inni, este pedig bulizni.
Úgy tapasztaljuk, tavaly óta sokat nőtt az indiai turisták aránya, a gazdag helyi fiatalok ezrével lófrálnak a parton. Rengetegen utaznak le Delhiből illetve fel Bengaluruból, ahol virágzik a komputer ipar, hogy itt töltsék a karácsonyt és a szilvesztert. Ez persze nekik kb. annyira saját ünnepük, mint nekünk otthon Valentin nap... Egy felől örülünk, hogy nem csak a nyugati turisták engedhetik meg maguknak, hogy nyaraljanak, másfelől azért néha fárasztó, ahogy az indiai férfiak tömegesen nyomulnak. Vicces, ahogy a „tengert” fotózzák, aztán valahogy mégis mindig a turista lányok kerülnek lencsevégre. Ami miatt ez már nem mindig olyan vicces, hogy esti bulikban 100 emberből mondjuk 86 indiai férfi, aki be akar csajozni.
És hát mit is írhatnék, hogyan telik itt ez az egy hét. Rengeteget nevetünk, olvasunk, kártyázunk, jókat eszünk, sörözünk, esténként meg hol dumálunk, hol ropjuk reggelig. Egyszer sikerül egy kis kirándulást tennünk a szomszéd faluba, ahol nagyot sétálunk a halászok kikötőjében, illetve a portugálok által épített erődben, de ha őszinte akarok lenni, akkor nem sok erőfeszítést teszünk, úgy általában semmilyen tekintetben :)
Az utolsó esték egyikén Zoli megismerkedik két bhutáni hölggyel. A történet egészen egyedi. Kezdjük ott, hogy Ázsiában a nők nem utaznak egyedül. Talán egy-két japán lánnyal találkozni, de egy olyan elzárt országból, mint Bhután, függetlenül utazó nőket látni, egészen kivételes dolog. Aztán kiderül, hogy egyikük programozó a másikuk forgatókönyv író :) Ilyen nincs :) Ők pedig hihetetlen kedvesek, figyelmesek, egy élmény velük beszélgetni. Egyikőjük meg is hív minket Bhutánba. Mi tudjuk, hogy az a világ egyik legdrágább turista célpontja, ahhoz, hogy oda belépj, naponta 50E forintot kell fizetned, ami persze nekünk esélytelen. Azért ő is, mi is futunk egy-két kort, de abban maradunk, hogy még gyűjtünk egy kis pénzt, mielőtt meglátogatjuk :)
A szilveszternek jól megmutatjuk :) Mikivel a reggeli napsütésben, 8 óra körül battyogunk hazafelé. Ja, mezítláb, mivel valaki az éjszaka folyamán véletlenül az én papucsomban ment haza :)
Egyszerre áldjuk és átkozzuk az eszünket, hogy előre megvettük a buszjegyünket, ami nem kis önismeretről tesz tanúbizonyságot :). Másodikán már tudjuk, ha nem lenne meg az esti jegy, tuti nem tudnánk elhagyni a tengerpartot, és India felfedezését is határozatlan időre elhalasztanánk. Szerencsére azonban előrelátóak voltunk, így nagy nehezen, de sikerül elhagynunk Goát...
Az tuti, hogy még sokat fogjuk emlegetni :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése