november 12-20. Birtamod/Nepál (eszti)

Ahogy leszállunk a buszról, 10 méteres korzetben megáll az élet, és innentől kezdve bárhova megyünk, bámuló buborékban vagyunk. Próbálok nem sokat foglalkozni vele, de azért kicsit zavarban vagyok, amikor 20-an nézik teljesen belefeledkezve, ahogy eszem a reggelimet. Amikor végeztünk, felhívjuk jovendőbeli házigazdánkat, és negyed óra múlva találkozunk Navinnal. Ő ideszervezett még egy német lányt, mi meg a lengyeleinket, úgyhogy estére már 5-en vendégeskedünk nála. Az első két napban együtt kavirnyálunk, aztán a tobbiek továbbállnak, mi maradunk.
Na, most megint nagy bajban vagyok, hogy hogy írjam le a leírhatatlant. Azt a leírhatatlan kedvességet, nyitottságot, érdeklődést, amit itt tapasztalunk. Navinnak koszonhetően nem vagyunk kívülállóak, bárkivel találkozunk, az meghív minket az otthonába. Naponta 2-3-4 invitálásnak próbálunk eleget tenni. Sokszor az egyik helyről megyünk a másikra. Mindenhol csoda ebéd, nepáli tea és olyan vendégszeretet fogad minket, amilyet mi nem nagyon tudunk Európában. Megérkezünk egy házba. Odagyűlik a család apraja-nagyja, és órákon át figyel és mosolyog, még akkor is, ha egy szót sem ért abból, amit beszélünk. A gyerekek általában jól beszélnek angolul, mi is bevetjük pár szavas nepáli tudásunkat. Ott ülok vadidegen emberekkel, akiknek a nevét sem tudom, és feszélyezettségnek nyoma sincs. Csak úgy sugárzik mindenkiből a jóindulat. Gondolom, kicsit idealisztikusnak, talán csopogősnek is hangzok, pedig ez a valóság, vagy még ilyenebb.












A vacsora meghívások mellett más eseményeknek is részesei lehetünk. Például megnézzük, ahogy Navin áldó szertartást kap a szülőfalujában egy hindu paptól. A végén mi sem távozunk üres kézzel, a pap a csuklónkra kot egy cérnát, ami megvéd a bajtól. Később a falu sámánja rízsből jósol a Mikinek – nem tudom, hogy a cérna miatt-e, de azt mondja, nincs ok az aggodalomra :)

A folyóparton újabb hindu fesztiválba botlunk. Megtudjuk, hogy az igazi ünneplés másnap reggel lesz, amikor a felkelő napot koszontik. Reggel 5-kor már kint sétálunk a tommegben, és nézzük a gyonyorű színkavalkádot. Kosárkákba gyümolcsot, rízst, pénzt, füstolőket tesznek, meggyújtanak egy gyertyát is benne, utána útjára engedik a folyón. A nők térdig állnak a vízben, úgy imádkoznak. Mintha egy mesébe léptünk volna be, olyan elvarázsolt ez az egész.





Egyik este egy olyan családhoz látogatunk el, akik elvesztették egy családtagjukat, és a 13 napos gyászidőszak leteltével egy kis vacsorát adnak a barátaiknak. Ebben a szűk két hétben a legkozelebbi rokonok nem ehettek a házukon kívül, nem alhattak ágyban, nem viselhettek olyan ruhát, amelyet varrtak (csak lepedőket csavartak maguk koré) és nem vehettek részt semmilyen fesztiválon, vallási eseményen. Végezetül egy szertartás keretében búcsúznak az eltávozottól, amelynek során fűszereket, virágokat, rízst és még ki tudja mit égetnek.

Még itt is azon van az egész család, hogy minél tobbet adhosson nekünk. A hinduknál az mondás, hogy „a vendég az isten”. Hát az biztos, hogy úgy is érezzük magunkat.
Ellátogatunk iskolai rendezvényekre, amerikai kivándorlás előtti búcsúpartira, egy filmforgatás táncpróbájára, hétfőn megyünk egy esküvőre, és minenhol díszvendégként kezelnek minket.
Egy hét alatt sikerül bekerülnünk a helyi újságba, tévébe és rádióba, és jovő hétre is van egy rádió interjúnk :)

Mindekozben sikerül munkát találnunk, vasárnaptól két iskolába is megyünk angolt tanítani. Emellett remélhetőleg részt vehetünk egy programban, ami a kornyező falvak lakosainak figyelmét próbálja felhívni az oktatás fontosságára, mivel sokan a mai napig nem küldik a gyerekeiket iskolába.
Úgy tervezzük, hogy maradunk egy hónapot, mielőtt továbbállunk Indiába. Nagyon jó érzés, hogy már vannak ismerőseink, ránk koszononnek az utcán, van reggeliző torzshelyünk, ilyesmi. Jó így 9 hónap után tartozni egy kicsit valahová. Az ittlétünk gyakorlatilag nem kerül pénzbe.
Végezetül had szóljak pár szót a házigazdánkról. Navinnak koszonhetjük ezt az egészet, nélküle nem is jutottunk volna el erre a vidékre. Fáradhatatlanul szervezi nekünk a programokat, mindent megtesz, hogy minél tobbet tapasztalhassunk meg az igazi Nepálból. Az energiája kifogyhatatlan.
Egyébként meg zseniális fazon, Mekk mester nepáli megtestesülése. Úgy mutatkozik be, hogy pszichológus, kócs, jógatanár, dokumentumfilm készítő és egy magazin kiadója. Ezek ebben a formában nem igazak, de roppant szórakoztató, ahogy előadja őket. Egy pillanatra sem esik ki az lektor szerepéből. Nem tudok elég ártatlan dolgot kérdezni. Ha a teafiltert keresem, máris elődást kapok a tea élettani hatásairól, exportjáról, importjáról. Ha a lányokról kérdezem, akkor a férfi-női agy külonbségéről, a látó- és hallórendszer eltéréseiről hallok nem igazán helytálló, de roppant tudományos dolgokat. Naponta átlagban kétszer kilyukad a kvantum-elmélethez :) Meg kell mondjam őszintén, hogy minden hálám ellenére kell pár nap, mire sikerül szórakoztatónak találnom a dolgot ahelyett, hogy az őrületbe kergessen :) Nem mindennapi jelenség.