Már korábban írtam, hogy egy nepáli srác meghívására az ország keleti csücske felé vesszük az irányt. A dolognak előreláthatóan egy csomó pozitív oldala van. Először is a fővárostól 500 km-re fekvő térségben nincsenek turista látványosságok, ezért gyakorlatilag mentes a külföldiektől, és a turizmus hatásitól. Aztán, mivel alacsonyan fekvő vidékről van szó, télen a hőmérséklet is sokkal kellemesebb. Míg Kathmanduban akár 0 fok körül is lehet januárban, itt nem nagyon csökken 10-15 fok alá. Mivel a legtöbb helyen nincs fűtés, nekünk meg nincs téli kabátunk, ez igen csak csalogató faktor. Sokat egyébként nem tudunk a régióról, mivel az utikonyvünk sem bővelkedik részletekben, és az interneten is csak ímmel-ámmal találunk információt. Az mindenesetre jó jel, hogy a turista negyedben, ahol lakunk, egyáltalán nem árulnak busz jegyet erre felé :) Kíváncsian várjuk az utat.
A buszunk reggel 5-kor indul, úgyhogy hajnali 3-kor kezdődik a napunk. Felébresztünk egy autójában alvó taxist, és kimegyünk a buszpályaudvarra. Már hűvosodik, elég gettósan néz ki, ahogy az utcán, a szeméthalmok kozott gyújtott tüzek mellett melengetik az emberek a kezüket. A látképbe tökéletesen beleillik a buszunk, ami látott már jobb napokat is. Indulás előtt jon egy ember, és megáldja a buszt, és egyesével az utasait is. Ez gondolom a többieket megnyugtatja, minket kevésbé :) Azért reménykedve nézünk az előttünk álló elvileg 10 órás út elébe. Hamar kiderül, hogy az áldós ember nem végezte túl jól a munkáját, mert a buszunk bénázik, és egyre gyakrabban kell megállni, hogy szereljenek rajta valamit. A tömeg óriási, nem akarok hazudni, de vagyunk vagy 60-an egy kisebb méretű járgányban. Mindenki izzad, nagy a por, és várjuk , hogy a busz szerelődjon. 10 óra múlva jó, ha félúton vagyunk, amikor a járgány végleg feladja a harcot. Stoppoljuk a következőt, ezúttal nem onszántunkból kerülünk a tetőcsomagtartóra. Nem is értjük pontosan, hogy ez hova megy, de az irány jónak tűnik. Azért hamarosan kiderül, hogy az új busz nem megy Birtamodba, de valameddig elvisz. A tetőn zotyogve ér minket a sötét, és ennek koszonhetően személyes rekordot sikerül felállítanom: a süvítő hideg szélben, a tetőcsomagtartó fémvázán rázkódva elalszom :)
Pár óra múlva szólnak a srácok, hogy szálljunk le. Nem tudjuk, hol vagyunk, de innen állítólag másnap reggel majd eljutunk az áhított Birtamodba. Kerítünk egy lepukkant hotelt, alszunk pár órát, aztán reggel 5-kor már újra „száguldunk”, és mire felkel a nap, elérjük az ország keleti határánál fekvő városkát. Az, hogy koszosak vagyunk, enyhe kifejezés, de legalább jó helyen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése