Amikor leszállunk a buszról, azt mondjuk egymásnak: na, megérkeztünk Indiába. Ilyennek képzeltük. A káosz, a kosz, a színek, a zaj, a koldusok, a zene, a szagok.
A város központjában lévő olcsó szállások mind elküldenek minket azzal, hogy tele vannak, noha látjuk a szobakulcsok sorát függeni a recepción. Hamar kiderül, hogy valami oknál fogva nem fogadnak külföldieket. Pár utcával kijjebb sikerül egy lepattant, de megfizethető hotelt találni, amelyik nem találta kifogásolhatónak a származásuk, úgyhogy lecuccolunk.
A város fő látványossága a középpontjában lévő gigantikus hindu templom komplexum.
Sok a zarándok és házasulandó pár is, mivel úgy tartják, hogy Shiva itt vette el gyönyörűséges menyasszonnyát, ezért az esküvők kedvelt helyévé vált. A templomban található isteni párt ábrázoló szobrokat minden este beviszik egy privát szobába, ahol – mielőtt magukra hagynák őket – leveszik a menyasszony ékszereit, nehogy az megsértse isteni férjét a nászéjszakán :)
Sok időt töltünk ebben a templomban, nézzük, ahogy az emberek imádkoznak, áldozatokat mutatnak be, vagy csak fotózzák magukat a szobrok társaságában.
Az épületek gyönyörűek, mi is sokat fényképezünk. Az egyik folyosón egy elefánt osztogat áldást. Ormányával elveszi a hívő kezéből a pénzt, majd megsimítja annak homlokát.
Nézzük a történéseket reggel, délben, este, a hely mindig tud valami újat mutatni.
Egyik délután ellátogatunk a Gandhi Múzeumba. Nem tűnik túl objektívnek a történelmi események leírása, márcsak azért sem, mert sok a hatásvadász, az érzelmek manipulálását célzó beszámoló, de csak sokkolva jövünk ki az épületből: azért ezeket az angolokat nem kellett félteni... Az érdeklődésünket felkelti a dolog, úgyhogy utánaolvasunk egy kicsit, és megnézzük a róla készült filmet. Ha nem bánjátok, akkor pár szót írnék róla.
Gandhi Angliában tanult jogot, utána Dél-Afrikában élt, ahol igen erős volt a fehérek felsőbbrendűsége. Egyik meghatározó élménye, amikor kidobják a vonat elsőosztályáról, annak ellenére, hogy oda szól a jegye. Már ott elkezd küzdeni az egyenjogúságért, és amikor visszatér Indiába, akkor folytatja ezt hosszú évtizedeken át, fáradhatatlanul. Az angol elnyomás megszüntetése, India függetlensége, a nők és az érinthetetlenek kasztjába tartozók elkeserítő helyzetének megváltoztatása a fő célja. A passzív ellenállás módszerét alkalmazza. Nincs harc, nincs erőszak, de nincs együttműködés sem. Egyik leghíresebb és sikeresebb megmozdulása az úgynevezett "só-menet". 400 km-t gyalogol, amely során százezrek csatlakoznak hozza. Az út végállomása a tenger, ahol sót készít, tiltakozva az angolok azon rendelkezése ellen, miszerint csak az ő engedélyükkel állíthatnak elő sót az indiaiak a saját országukban. India szerte tömegek másoljak le a törvenysértést, többek között a vezető politikusok java része. Százezreket lecsuknak, de a börtönök és a rendszer már alig bírja a nyomást. Gandhi éhségsztrájkol és tovább menetel. Az angolok számos alkalommal belelőnek a tömegbe, de a fegyvertelen emberek halálát nem tudják sokáig igazolni a „demokratikus” nyugaton. Végül 1947-ben Anglia átadja a kormányrudat.
Persze ennél már alig lehetne tovább egyszerűsíteni ezt az összefoglalót, de úgy éreztem, hogy Gandhiji említést érdemel! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése