Az átszállás éjfél körül van Qatarban (amint azt megtudom). Két órával később már szállnánk fel a következő gépre, amikor adódik némi alvás közbeni wc-vészhelyzet, A neve elhallgatását kérő gyerekkel rohangálok a reptéren, ruhánk állapota alakul, kapkodás közben az útleveleinket beleejtem a wc-be, úgyhogy a helyzet is alakul. Aztán valahogy mégis mindannyian egész okés állapotban, útleveleink társaságában feljutunk a repülőre.
Itt a gyerekeknek nagy alvás, és valamennyit mi is tudunk pihenni. Még le se szállunk Malájziában, és már érzem azt, amiért ennyire imádom Ázsiát. Bármerre fordulok, az utasok rám mosolyognak. Anélkül, hogy kérnénk, a mögöttünk ülő odaadja a plédjét a gyerekeknek, egyszerűen megtelik a levegő nyitottsággal, kedvességgel.
Másnap délután landolunk. Természetesen fogalmunk sincs, hogy hogyan jututnk be a városba a reptérről, mert erre szintén nem volt időnk otthon ránézni, de bízunk a reptéri netben, és ha nem is egyszerűen, de mégis felkerülünk egy jónak ígérkező buszra. Samu még otthon elrontotta a gyomrát, most kezd rosszul lenni. A buszról leszállva hány is egy nagyot egy gyorsan rögtönzött zacsiba, ami után kicsit megkönnyebbül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése