Szóval
vissza Hanoiba. Úgy néz ki, hogy a vietnámi főváros ismét nekem
jutott. A jó tapasztalat, az ár és az egyszerűség miatt ugyanazt
a szállást választjuk bázisul, mint az első alkalommal. Arról
talán még nem esett szó, hogy itt most esős évszak van, ami
általában kegyes hozzánk, de néha megmutatja erejét.
Megérkezésünkkor úgy szakad az eső, hogy egy 20 másodperces
sétára úgy 5 percig készülünk és teljes menetfelszerelésben
vágunk neki az útnak:)
A városról
írni édes teher, ugyanis imádom a hely nyüzsgését, vibrálását,
kaotikusságát. Érződik, hogy ez itt az alapjárat, lételeme a
helyieknek, ami így vagy úgy, de hatással van az idelátogatóra
is. Ez nem a turistáknak épített kirakat, hogy őket a lábukról
levéve kínálja portékáit, persze a leleményes városlakók
azért fényeztek rajta, hogy úgy is csillogjon, ahogy azt a
magunkfajta turista szereti. Az eladók ennek megfelelően
megkörnyékeznek portékáikkal minket, de minden agresszió vagy
megbántottság nélkül, ha épen nincs szükség arra, amit
kínálnak. Egy mosoly kíséretében már fordulnak is következő
helyi vagy külföldi sétáló felé.
Nappal sokat
sétálunk. Második körben sikerül eljutni a birodalmi
citadellába, ami az ország történetében 1000 éve fontos
szerepet játszik. A helyi uralkodók fontos székhelye volt, ami
egyrészt kiváló régészeti lelőhely a tudósoknak, másrészt
ékes bizonysága, hogy mire képes egy aktuálisan hatalmon lévő
erő saját propagandájának érdekében. Az épület ennek is
nyomát viseli, ugyanis a néhány épen maradt, finom, részletekben
gazdag császári épület mellett a francia gyarmatosítók
viszonylag minimalista építményei találhatóak a Feng Sui
irányelvei által megépített kertben. A csúf tréfa ma is tovább
folytatódik. A franciák által épített épületek adtak később
helyet az észak vietnámi erőknek és most az ő fényes
győzelmüket hirdető múzeum üzemel itt, amit az itteni háborús
hősök ingyen látogathatnak.
Esténként
egyedül indulok útnak, hogy a város ás a helyiek esti arcát is
megismerhessem. Sétálok, fotózok, figyelek. A tó körüli parkban
középkorú hölgyek a 80'as évek disco slágereire az aerobik
itteni megfelelőjére mozognak, hát ezt nevezem én kultúrsokknak
a javából:).
Nincs időm ennél mélyebb okfejtésre, mert helyi
fiatalok 10-es csoportja megkér, hogy gyakorolhassák velem angol
tudásukat.
Utazásaink során rájöttem, hogy ennek egyik kiváló
módja a helyi sörözők látogatása. Ilyenkor az érzékszervek
gömbölyödésével együtt visszahúzódik a gátlás, a nyelvtani
nehézségek, a különbségek, és teret kap a kíváncsiság...
Nincs ez máshogy itt sem. Már a rendeléskor nevetnek a felszolgálók, ahogy egymást ugratják angol vagy arra hajazó szavakkal. A söröshordó cseréjét fotózva is kibuggyan belőlük a kacagás kamerám láttán.
A körülöttem lévő helyiek elmerülnek a
beszélgetős sörözés ceremóniájában. Fizetéskor játékosan
kakaskodnak, hogy ki rendezze a számlát, majd robogóra pattanva
hazasüvítenek.
Egy idősebb helyi úr a szokásos kérdéseket
teszi fel: honnan jöttem, mi a foglalkozásom, stb. A beszélgetésbe
becsatlakozik a mellette ülő unokaöccse is, akinek a szülei a
háború után disszidáltak, ás ő már Ausztráliában született.
Az elkövetkező pár órában sokat mesélnek az országról. A
nagybácsi helyi vállalkozó, egy taxi társasága van. Sokat
utazott, világlátott ember. Gyerekei már Ausztráliában tanulnak
és reméli, hogy ott is maradnak az iskola befejezése után.
Mesélnek arról, hogy a rendőrök csak a gazdagnak számító
autótulajdonosokat szondáztatják, míg a robogósok ihatnak
kedvükre. Beavatnak a fizetés körüli protokollba is, miután egy
sört sem hagynak fizetni az este során. A 47 éve befejezett
háborúról nem szívesen mesélnek, csak arról, hogy az emberek
miért inkább az USÁ-hoz közelednek, a kommunista, de túlságosan
közeli Kína ellenében. Sokat megtudok az itteni kommunista rezsim
viszontagságairól, a mindent behálózó korrupcióról, a
politikai elit módszeriről. Sajnálattal állapítom meg, hogy 8000
kilométer távolság ide, 30 év demokrácia oda, de félszavakból
is megértem az utalásaikat. Nevetve hozzáteszik, hogy jó, hogy
angolul beszélünk, mert, egyébként könnyen megeshetne, hogy
feljelent minket valaki az elhangzottak miatt, és nagyon más vége
lenne az esténknek. Szerencsére senki sincs már körülöttünk,
így éjfél magasságában a sörtől és a hallottaktól zsongó
fejjel búcsúzunk egymástól. Én hazasétálok, ők természetesen
robogóról integetve távoznak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése